Akik szerelmesek 2
Barbi és Bettina 2006.03.15. 14:48
Ez a folytatás, szerintem angyon jó lett
Akik szerelmesek… (II.)
Az eleje az „Akik szerelmesek I.” vége. Kagoméék letelepedtek abba a házba, amelyiket Sangoék építettek nekik. Természetesen Kagome minden hétvégén egy napot otthon töltött, és Inuyasha mindig elkísérte. Ez a nap is egy ilyen volt. - Gyertek, le fogjuk késni az ebédet. – ordított Kagome. - De ezek már megint veszekednek, mert Miroku már megint… tudod. – válaszolt Inuyasha, de mivel már nem bírta tovább a veszekedést, felkapta az ikreket, és elindult Kagome felé. - Tegyél le! – ordított Hito. - Tudod, hogy úgyse tesz le. - De! - Majd én. Apu kérlek, tegyél le, mi is el tudunk menni a kútig. - Na, jó. - Köszi. – mondta Medi, és átváltozott félszellemmé, mikor testvére ezt meglátta, ő is átváltozott. - Medi, Hito! – rivallt rájuk édesanyjuk, mire visszaváltoztak. - Nem igazság, persze apunak nem kell embernek lennie. - Hito! - Jó- jó, csöndbe leszek. - Anyu, miért nem jövő héten megyünk? - Mert itthon ünnepelünk. – (az ikreknek akkor lesz a szülinapja). - Áh. Úgy mamától nem fogunk kapni ajándékot. – idegeskedett Hito, majd duzzogva elfordult. - Azt ki mondta? - Hát, nem azért nem megyünk át, a szülinapomon? - Khm… khm… - Szülinapunkon. - Nem, ők ma oda fogják adni. De ellenben ha duzzogsz… - Abbahagyom! - Menjetek előre… nekem még valamit el kell intéznem apátokkal. - Megyünk… megyünk. Ki ér át hamarabb? - Biztos, hogy én! - Azt megnézném! Én vagyok az idősebb, a gyorsabb, az okosabb, az ügyesebb. – mondta büszkén Medi, majd előrerohant, és közben átváltozott. - Az idiótább is te vagy! – kiáltott utána Hito, majd követte Medit. - Elmentek. - Mit akartál mondani? - Csak annyit, hogy a farkasoknak nincs vezére, és megkértek, hogy keltsem életre Kougát, mert mikor megölted Ayame is egyedül maradt. - Micsoda?! - De, csak ha téged nem zavar. - Hát… legyen. - Köszi! – mondta Kagome, majd egy puszit nyomott Inuyasha arcára. - Menjünk, mielőtt a kicsik mindent megesznek odaát. - Ok! Ja, szerintem a szülinapjuk után egy kis ideig odaát kéne lenniük. - Miért? - Mert nem ismerik Kougát, és abból csak baj lenne, ha őket is lekorcsozná. - Értelek, de, ha még egyszer az asszonyának fog téged hívni… - Nem fog! - Remélje is! - Inuyasha… - Mi az? - Már megint féltékeny vagy! - Cuh. Már nem is lehetek? - Dehogynem. - Ja, és kész vannak az ajándékok? - Majdnem, már csak a másodikat kell befejeznem. - Akkor jó. Tudod, mit? Holnap után nyugodtan felélesztheted, a gyerekek nem fogják bántani. - Legyen, ahogy te akarod. Itt is vagyunk, menj előre. - Ok. – mondta Kagome, majd beleugrott, mikor Inuyasha látta, hogy Kagome eltűnt, utána ugrott. - Itt vagyok, mi ez a hangzavar? - Gondolom, a kicsik előre mentek, és Soutával játszanak. - Szóval azért kiabál anyukád a fiúkkal. - Akkor baj van. - Miért? - Mert ott van Medi is, és olyan nincs, hogy ő nincs benne, a bajban. - Futás! – ekkor Inuyasha felkapta Kagomét, és kiugrottak. - Anyu… - hüppögött Medi. - Mi történt? - Hamarabb átértem, és amikor tesó is átért, a kezemhez vágott egy követ, és most nagyon fáj. - Jajj, az komoly. Hito! - Igen anyu? - Mi is történt? - Semmi… - Akkor, meg tesódnak mitől olyan kék a keze? – szólt bele Inuyasha is a veszekedésbe. - Mit tudjam én! Biztos megint bénázott. - Nem is igaz, te estél vissza. - Hito, ezért otthon számolunk, neked a kezedre, meg kérek anyától jeget. - Ok. - Inuyasha, figyelj, hogy Hito ne tegyen kárt az öcsémben, kérlek. - Meglesz… Hito, ne lökd Soutát a kútba, ő nem tud átmenni. - De, kár. - Gyertek enni! – kiáltott ki, Mrs. Higurashi. - Megyünk. - Hito, te mész elöl. - Miért? - Mert azt mondtam! - Jó- jó. Mindig én vagyok mindenért a hibás. - Ne dünnyögj. - Mert? - Mert akkor, nem kapsz semmit. - Nem igazság! - Nem, akkor az sem igazság, hogy bántod a nővéred. - Ikertestvérem. - Egyre megy. - Nem. - Ne vitatkozz! Nyomás. - Kaja! – kiáltott örömében Hito, majd lehuppant a székére. - Na! Nem igaz, hogy nem férsz el. - De. – mondta Hito, és elkezdett terpeszkedni, minek az lett a vége, hogy jól odavágott testvére fájós kezére. - Au! – sikított a lány, majd elsírta magát. - HITO! – kiáltott fel Inuyasha, és Kagome egyszerre, és mind a ketten fölálltak. - Majd én elintézem, te csak maradj. – ajánlotta föl Kagome, majd elkapta Hito karját, és kiráncigálta. A bentiek csak meredten figyeltek, mert mindent tisztán hallottak. – Nem igaz, hogy mindig ezt csinálod! Reggel, rá se bagózol, mikor Miroku piszkálja, majd sértegeted, és még meg is dobálod. Nem tudom, hogy te mit szólnál hozzá, ha Medi is ilyen lenne. - Én nem hagyom magam. - Ne feleselj, és ha még egy ilyen lesz, lesheted a kimenődet. Mert, hogy akkor a házból ki nem fogysz menni, az, biztos. Megértettél? - Igen, anyu. - Ok, akkor nyomás befelé. - Rendben. – mondta Hito leszegett szemmel, majd elindult befelé. Odabenn mindenki kikerekedett szemekkel nézte őket, majd leültek. - Jól leteremtetted. – súgta Kagome fülébe Inuyasha. - De ha egyszer megérdemelte. – mondta halkan Kagome, majd nekilátott az ebédnek. Mindenki szótlanul evett, mígnem az ikrek elkezdték követelni a tortát. - TORTÁT AKARUNK! TORTÁT AKARUNK! TORTÁT AKARUNK! – kántálták. - Hozom már! – ugrott fel Mrs. Higurashi, és kiviharzott az ötemeletes csokitortáért. Mikor betolta, mindenki nagyot nézett, majd az ikrek elfújták a gyertyákat, és nekiláttak. - Nagyon finom. – mondta Souta. - Igaza van, de ezt még így 7- en se fogjuk győzni. - Majd visztek a barátaitoknak is. - De, csak, ha Miroku nem fog megint kötözködni. - Jajj, nem, hogy örülnél, hogy tetszel neki. – erre Madison elvörösödött. - Húúú! – visszhangoztatta Souta. - Hagyjatok már békén. - Medi és Miroku, Medi és Miroku… - ELÉG! – ordított a lány, és lekevert egy nagyot tesójának. - Aú! Apu, szólj rá! - Te kötözködtél vele. - De… - Inkább adjuk át az ajándékokat! – állította le a veszekedést Kagome anyukája. - Ok. - Legyen. - Az első Hitonak. Tessék. - A második Medinek. Bontsátok ki! - Dejó! Egy gördeszka! - Nekem, meg egy íjászfelszerelés céltábláblával. Köszönöm. - Szívesen. – még egy jó ideig beszélgettek, majd Inuyasháéknak vissza kellett menni. Odaát már nagyon várták őket. - Sziasztok. Már visszajöttetek? Máskor mindig két napot vagytok oda. - Most így jött ki, és még Hitonak meg kell kapnia a büntetését. – ekkor Hito kiugrott a kútból. - Szia Miroku! - Szia! Medi hol van? - Nem tud kijönni fél kézzel a kútból, és most lent bénázik. - Hito! - Megyek, segítek kijönni Medinek. - Jó, én meg addig bemegyek, és Hito is jönni akar… ugye? – kérdezte Kagome. - Igen. – mondta szomorúan Hito. - Ja, és nektek egy kis torta. Rengeteg maradt. - Köszönöm. - Szívesen. Még jó, hogy emeletes a ház, mert másképp nem férnének el. Most rendezzük be Medi szobáját, mert külön költöztetjük őket. - Ahha. Megyek, mert odaég a vacsi, és Sango annak nem fog örülni. - Ő hol van? - Elment a faluba. Segít Kaedének, és Miroku is vele ment. - Ahha. - Itt vagyunk, Kagome, felküldted Hitot? - Persze. Felmész te is Medi? - Rohanok! - Na, mi is megyünk, mielőtt Hito megint kezdi. - Menjetek. - Inuyasha, mi legyen a vacsi? - Nekem mindegy. - Akkor lesz pattogatott kukorica, az, gyorsan kész lesz, még jó, hogy nem kell hozzá feltétlenül mikrohullámú sütő. - Ok. - Ez nem ér! Nesze. - Hoppá, mi ez a csörömpölés. - Au. Most visszakapod! - Álljatok le! – kiáltott be Inuyasha, mikor meglátta, hogy gyerekei félig szellemként verekednek. Hito épp Medi lábát taposta, míg a lány a fiú fülét húzta. - Nem tehetek róla, de elvette a plüssömet! - Jajj, hogy oda ne rohanjak. - Add vissza! - Nem adom, inkább széttépem! – kiáltott Hito, majd kettévágta a plüsskutyát. Medi azonnal sírva fakadt. - Nem igazság! – kiáltotta, majd elrohant, és becsapta a szobájának ajtaját. Persze tudta, hogy valaki be akar majd menni, ezért egy varázsigét rakott az ajtóra, melyeket a nagyobbik Mirokutól kapott előző születésnapjára. - Ezért még számolunk, addig is befelé! - Úgy sincs kedvem veled egy levegőt szívni. - Nem is lesz rá lehetőséged egy jó ideig! – ordította Inuyasha, majd fiára csukta az ajtót. - Mi történt? – kérdezte Kagome, mikor följött. - Hito, már megint nem bír magával. - Akkor azért sír Medi. - Igen, bemegyek hozzá. - Jó, én addig beszélek Hitoval. - Ok. – Inuyasha ki akarta nyitni az ajtót, de nem tudott bemenni. - Medi, kérlek, engedj be. - NEM! HAGYJATOK BÉKÉN! - Kérlek. - NEM! – Inuyasha nem adta fel, hát kiment a házból, és felugrott Medi ablakához. Azt már ki tudta nyitni, és, bement a lány szobájába. - Miért nem engedtél be? - Mert. – válaszolt Madison, majd megfordult az ágyon, és sírt tovább. - Hitoval miért fújtok egymásra? - Mert mindig piszkál, mert, hogy ő fiú, és erősebb… - Erről már hallottam, de, akkor miért nem vágsz neki oda egyet? - Mert annak én innám meg a levét. - Értem. – ekkor meghallották Kagome sikítását. - MÁR MEGINT MIT TETTÉL? - Én… semmit. - Akkor mit keres tesód játéka a szobád közepén kettévágva. - Honnan tudjam… - Na ide figyelj, még egy ilyen, és azt nagyon megbánod! - De félek… (CSATT) – Kagome lekevert neki egy pofont, mire a fiú azonnal bőgni kezdett. – Ez nagyon fájt! - Legközelebb nagyobbat kapsz! - Menj ki a szobámból! - Ki megyek. INUYASHA, GYERE! - Kimehetek… - Leveszem! - Igen? - Vedd le az ajtaját. - Ne! - Akkor viselkedj. - Jó. – mondta a kis Hito, és fejét leszegte. - Na, azért. Ma itt maradsz, és holnap dél után kijöhetsz. Ok? - Igen. Ja, tessék. – mondta Hito, és anyja kezébe nyomta a maci maradványait. - Köszi, majd megpróbálom összevarrni. - Jó, én meg szeretnék egyedül maradni. - Jó, és senki nem fog kérni vacsit? - NEM! – hangzott a két ajtó mögül a válasz. - Akkor én se kérek. - Én meg egyedül meg nem eszek annyit, úgyhogy megyek fürdeni. - Ok, menj csak, én, meg addig járok egyet. - Megegyeztünk. - Ja, Kagome, ha végeztél, gyere szólni. - Persze, te hova mész? - Kiszellőztetem a fejem. - Megértelek. – Kagome felkapott egy törülközőt, meg egy hálóinget, és elment fürdeni. Egyszer csak meglátott egy egeret. – Ááá! SEGÍTSÉG! - Mi történt? – rontott be Inuyasha. - Ott egy egér! Tűntesd el onnan, mert ha ide mer jönni, meghalok! - De, csak egy egér. - De útálom őket. - Nem kell, így felkapni a vizet. - Tűntesd már el! - De… - Kagome látta, hogy Inuyasha nem akar tenni semmit ellene, így törölközőben kirohant, és felvette a hálóingjét. – Hova mész? - Fel, ott nincsenek egerek. - Gyere vissza, mindjárt elviszem. - Nem kell. Már kijöttem. - Kagome… - Hagyj békén! – Inuyasha elhajította az egeret, majd Kagome után futott. - Kagome, állj meg! - Nem. - Mi ez a vita? Aludni szeretnék. – jött ki álmos szemekkel Medi. - Semmi különös, menj vissza aludni. - Ok. - Jó éjt! - Áh! – hőbörgött Inuyasha, majd sarkon fordult, és bement a hálószobába. - Inuyasha? Hová tűnt? – Kagome bement a hálószobába, de mikor meglátta Inuyashát, a fiú gyorsan kiugrott az ablakon, hogy Kagome ne tudjon utána menni. – Várj Inuyasha! - Hagyj békén! - Inuyasha! „Ilyen nincs!” – gondolta Kagome, majd bevette magát a párnák közé, s úgy sírt. Inuyasha, csak késő este ért haza. Kagome addig egy cseppet sem aludt, csak sírt, és sírt. Mikor Inuyasha meglátta a síró Kagomét, nagyon meglepődött. - Kagome? - Inuyasha! – csillant fel a lány szeme, s kedvese nyakába ugrott. - Miért nem alszol? - Hát… - Hagyjuk, sejtem. – Kagome, csak bólintott. - Most, már tényleg aludj. - Jó! – válaszolt mosolyogva a lány, majd Inuyasha megcsókolta. - Ááá! - Ez nem Medi volt? – ijedt meg Inuyasha. - De! – Kagome kinyitotta az ajtót, és látta a hisztiző Medit. - Mi történt? - Megyek, megfojtom Mirokut. - A kicsit, vagy a nagyot? - A kicsit. - Miért? - Ezért! – majd lemutatott az ablakon. - MIROKU! - Tessék? – jött ki a kunyhóból álmos szemekkel a nagyobbik. - Nem te, a kisebbik. - Jah, akkor visszamegyek. - Ok. - Hová tűnt Madison? - Te… te… bunkó, ezt jobb, ha abbahagyod! – kiabált a félig szellem lány, és ahol tudta, ütötte Mirokut. - Au, ez fájt, hagyj már! Au. - Inuyasha, ezek tőled tanultak verekedni? - Nem, előttük sose verekszek. - Nem látszik. Na, menjünk aludni. - Ok, várjál, csak. - Mi a baj Inuyasha? - Hito nem ébredt fel? - Tényleg, ilyen nincs. - Megszökött? - Nem hiszem, azt csak láttad volna, amikor sétálsz. - Attól megnézem. – mondta, s bekopogott. - Igen? - Mit csinálsz? - Nézem a műsort. Medi, nagyot tud ütni. - Jah, még mindig veri? - Aha. - Na, megyek aludni, te addig figyeld tesód, hogy el ne menjen. - Ok. Jujj, szinte sajnálom Mirokut. - Kellet neki kötözködnie. - Jön Medi! – ekkor odalenn becsapódott az ajtó. - Még egyszer próbálja meg az előbbit, és megbánja! - Hello. - Jajj, felébresztettelek, bocsi. - Semmi baj. - Végre sikerült mindenkinek elaludnia. Reggel kicsit jobb kedvűben ébredtek. Kagome szokás szerint reggelit készített, Sango segített neki. Az ikrek a szobájukban maradtak, a kicsi Miroku pedig még aludt. Elég korán keltek, ugyanis fel akarták éleszteni Kougát. Inuyasha emiatt kicsit morcos volt. Kagome azonban megnyugtatta: -Nyugi Inuyasha, tudod, hogy csak azért ébresztem fel, hogy Ayaméval lehessen, és hogy a farkasoknak újra legyen vezére. -Jól van, akkor nem aggódok, ha te mondod. - Elmentek a sírhoz, és Kagome elmondott valami varázsigét, majd Sango ráöntött a sírra valami piros löttyöt. Hirtelen kéken kezdett fényleni, és erős aura jelent meg körülötte. Kouga alakja kezdett kibontakozni. Felállt, és Kagoméhoz lépett. -Köszönöm Kagome, hogy életre keltettél. Tudom, hogy már nincs esélyem nálad, mert te az Influenzát szereted. -Igazad van, én INUYASHÁT szeretem. És még két gyönyörű gyerekem is született tőle. - Tessék? - Jól hallottad. Medi, Hito, gyertek ide! - Igen? – kérdezték egyszerre az ikrek. - De, hát ezek emberek… Vagy, ők is korcsok? - Mit mondtál? – dühödött fel a két kicsi, majd egyszerre átváltoztak félszellemmé. - Nem mondjátok, hogy meg akartok ölni? – nevetett Kouga. - Megölni nem, de megverni igen… - Várj öcsi… Ki az, az Ayame? - Ayame… Ő is egy klántag. – mondta Kouga. - Igen az, és most menjünk. Kouga, téged Ayame már keresett, úgyhogy menj oda. – mondta Kagome, majd felkapta Hitot. - Várj meg Kagome… - mondta Inuyasha, majd felemelte Medit. – Gyere, érjük utol. - Ok. - Kagome, állj meg! – Kagome megállt, és Inuyasha felé fordult. - Jó. – Inuyasha hamar odaért, majd együtt folytatták útjaikat. – Szerinted visszament Ayamihoz? - Nem, ha meg mégis, nem beszélgetni. - Aha. - Anyu… - Igen Hito? - Ki volt az a bácsi? - A neve Kouga. Apátoknak régi ellensége, aki azt hitte magáról, hogy az asszonya vagyok. - Szóval azért mondta azokat… - mondta Medi. - Igen. - Ok, leteszel apa? - Persze, de miért? - Ott egy tó! - Én is megyek! – ordította Hito, majd kiugrott anyja kezéből és a tó felé vette az irányt. - Régen mi is így örültünk a víznek. - Ahha. Jah, mennek a nagyszüleikhez? - Persze, már rég megbeszéltem. - Jó. - Ja, Sangoék meg sajna nem lesznek otthon. - Miért? - Miroku el akar menni a közeli hegyekbe kempingezni. - Értem. – a kicsik már a tónál voltak. Medi, levette a felsőjét, és ekkor lehetett észrevenni, hogy a ruhája alatt volt neki egy póló, s mikor alsóját, akkor egy piros miniszoknya. - Te tudtad, hogy így jött? – kérdezte Kagome ledöbbenten Inuyashát. - Nem. – válaszolt. Ekkor a kislány egy fejest ugrott. - Te nem jössz Hito? - Nem. - Ne mondd már, hogy még mindig félsz a víztől! - És akkor mi van? - Semmi. – válaszolt morcosan Medi. Még egy órát maradtak. Mikor a lány kijött a tóból, csurom víz volt. Szerencse, hogy nem laktak messze, mert már sötétedett. A család elkövetkező hat napja átlagosan telt. A két kicsi mindig veszekedett, Inuyasha és Kagome nem sokat voltak együtt, mert mindig a két kicsivel törődtek. Eljött az ikrek szülinapja. Kagome megsütötte a tortát, és segített Inuyashának a díszítésben. - Nem sokára felkelnek. – mondta Kagome. - Igen. - Ááá! – sikított Medi. – HITO! MIT KERES EGY JÁTÉKPÓK AZ ÉJJELISZEKRÉNYEMEN? - Így jártál! - Most nézzük el ezt a kis rosszaságot… - Legyen. - Gyere, menjünk le. - Ok, de ne duzzogj majd egész nap! - Nem szokásom. - Még szerencse. - Boldog születésnapot! – kiáltotta egyszerre a két szülő. Minden fele piros díszítés volt, és egy nagy tábla, mire az volt írva, hogy „Boldog születésnapot!” - Hú… - Ebben egyetértünk Hito. - Tessék, itt vannak az ajándékok. Ez Medié… - … és ez Hitoé. – fejezte be Inuyasha Kagome mondatát. – a két gyerek kinyitotta ajándékát. Mind a kettejüknek egy- egy tűzpatkány szőréből készült piros ruha volt, ami pont úgy nézett ki, mint amilyen Inuyashának van. Alattuk egy- egy nyári is volt. Az is piros volt, csak pólóval, és Medinek toppal. Hitonak rövidnadrág volt hozzá, míg testvérének miniszoknya. - Próbáljátok fel! - Ok. – hangzott az egységes válasz, s a két kicsi elvonult felpróbálni a ruháikat. Mindkettejükre, mint, ha ráöntötték volna, olyan volt. - Nagyon jól áll nektek. - Biztos, de nem bírok benne mozogni. – nyavalygott Medi. - De én igen. Majd én megvédelek! - Inkább bízom az életem egy bolha kezébe. - Nem mondod… - Ne veszekedjetek! - Bocsi. - Medi, megy már a lövés? - Megmutassam Hiton? - Hé! - Ne, a céltáblán. - Ok. - Menjünk. – a céltábla kinn volt az udvaron. A kislány első lövése talált. Pont a közepébe. – Hito lőj te is egyet! - Ok. – Hito lövése is célba talált. - Inuyasha, te is célba találsz? - Nem. - Lőj egyet! - Nem. - Inuyasha… - Na, jó. – Inuyasha lőtt egyet, és, nem, csak, hogy mellé ment, majdnem eltalálta a közeledő Mirokut. - Hé! A táblát célozd! - Bocsi… én mondtam, hogy nem találom el! - Egy próbát megért. - Biztos… - Ja, azért jöttem, hogy átadjam az ajándékokat. Sangoék nem tudnak jönni, mert el lettek hívva egy sürgős szellemirtásra. – mondta, majd átadta az ajándékokat. Medi kapott még egy csomag varázsigét, Hito, meg egy tekercset. - De, én nem tudok olvasni. - Addig nem is látsz rajta betűket. Amikor már szépen fogsz olvasni, akkor jönnek majd elő. - Ok. Trükkös. - Ugye? Mennem kell, nem akarok zavarni. - Ok, szia. - Ja, mi lenne, ha ti ketten holnap átmennétek mamához egy hétig? - Ok. Otthon lesz Souta? - Igen, de le ne amortizáljátok az öcsém, ja és ne változzatok át sok ember között. - Ok. – egész estig ünnepeltek, tortát ettek, meg még mindent, amit ilyen bulikon szoktak.
Másnap dél előtt: - Menjetek, a kútig csak eltaláltok. - Ok. - Elmentek. - Aha, most mit csináljunk? - Menjünk be, ma eső lesz. - Ok. - Én meg azt hittem, hogy gyönyörű napunk lesz. - Én is, de még lehet szép… - ekkor Inuyasha megcsókolta Kagomét. - Már szép is. – mondta Kagome, majd visszacsókolt. Ebből nemsokára fekvés lett. Inuyasha levetkőztette Kagomét. A lány ugyanígy tett kedvesével, s nem sokára megtörtént, amire vágytak. (Most nem részletezném…) Mikor végeztek a lány Inuyasha ölében aludt el. Mikor fölkelt, látta, hogy Inuyasha már ébren van, csak annyira el van merülve gondolataiban, hogy észre se vette, hogy felkelt. – Jó estét! – tudni illik estig aludt. - Neked is, látom, felkeltél. - Igen. Mióta vagy ébren? - Nem tudom… - Nem baj. Mi ez a hangzavar? - Sango üldözi az idősebbik Mirokut. - Van egy olyan érzésem, hogy Sango győzött. - Szerintem is. - Megyek fürödni… - Ok, menj csak, én addig megnézem, mi történt. – Inuyasha odament az ajtóhoz, de ott már senki sem volt. – Eltűntek. – Inuyasha felment a hálószobába, és befeküdt az ágyba. Kagome, mikor végzett, felment Inuyasha után. - Hát itt vagy… - Igen. - Nah, mit láttál. - Semmit, mert mire odamentem, eltűntek. - Értem. Én alszok, nagyon fáradt vagyok. - Én is. Jó éjt. - Neked is. – mondta a lány, és elaludt Inuyasha mint mindig, még legalább egy órát forgolódott, majd neki is sikerült elaludni.
Következő napon: Reggel Kagome nagy mosollyal ébresztette kedvesét egy tál müzlivel együtt, melyet még a másik világból hozott. - Jó reggelt, jól aludtál? - Igen… - mondta álmosan a fiú, majd kérdően Kagoméra nézett. – Mennyi az idő? - Nemsokára dél. - Akkor jól elaludtam. - Igen, kérsz müzlit? - Ahha. – a fiú gyorsan befalta a müzlit, majd levitte a tálat Kagoméhoz. - Na, finom volt? - Igen. Olyan idegesítő ez a csönd. - Igen, de legalább nem verekednek. - Igaz, de kéne valami hangzavar, vagy valami… - Értelek. – a nap gyorsan eltelt. Inuyasha nem volt túl jó kedvében, hisz hiányoztak neki a kicsik, de Kagome jó kedvre derítette. - Kagome… - Igen? - Nincs kedved fürdeni egyet? - De, menjünk. – lementek a tóhoz, és úgy pancsoltak, mint a gyerekek. Majd egy kicsit lenyugodtak, Inuyasha nekitámaszkodott egy sziklának, Kagome pedig az ölébe dőlt. - Szeretlek. – mondta Inuyasha. - Én is, ne haragudj, hogy mostanában olyan ingerült voltam, de ezek az ikrek nagyon rosszak tudnak lenni. - Tudom, engem is sokszor kifárasztanak. - egymásra mosolyogtak, majd hátradőltek, és senki nem szólalt meg. Ki voltak merülve. Pár perc múlva Inuyasha észrevette, hogy Kagome elaludt, ezért megfogta és kivitte a vízből. Felöltöztette, meg persze ő maga is felöltözött, és hagyta aludni Kagomet.
Este: Kagome felébredt, mire Inuyashának felcsillant a szeme. - Látom, felébredtél. - Hümm? – kérdezte Kagome, de még annyira fáradt volt, hogy lusta volt kinyitni a száját. - Jól aludtál? - Aha, de még fáradt vagyok. Legszívesebben átaludnám az egész hetet. - Akkor aludj csak, hisz most senki se zavar. - Rendben. - Szép álmokat! - Köszi. – a lány már el is aludt. Éjfél tájt ébredt fel. Látta, hogy Inuyasha nem alszik. Felült és odabújt hozzá. – Miért nem alszol? - Nem vagyok álmos. - De, jót tenne egy kis alvás… - Cuh. - Inuyasha! - Hümm? - Muszáj mindig duzzogni? - Jól van, na… - Nincs jól! - Miért, mit kéne tennem? - Én tudjam? - Igen. - Áh. Lemegyek egy pohár vízért. - Jó. - „Nem igaz, hogy mindig duzzognia kell… áhh…” – Kagome felvitte a vizet, de Inuyashának hűlt helye volt. – INUYASHA! – a lány ijedtében elejtette a poharat, és odarohant az ablakhoz. Ott meglátta Inuyashát, amint Kougával veszekszik. – INUYASHA! - Igen? - Miért nem szóltál, hogy ki fogsz menni? - Mert nem tudtam, hogy idejön ez a rühes farkas, mert eszébe jutott, hogy kellesz neki. - Fogd be Pincsi! – rivallt rá Kouga, mire Kagome lement a fiúkhoz. - Kouga, menj el innen. Elegem van abból, hogy nem jössz. És, ha jössz, akkor, amikor segítség kéne. - De… - hökkent meg Kouga Kagomén. - Tudod, hogy Inuyashát szeretem. Gyere Inuyasha, menjünk föl! - Jó. – ezzel a pár kézen fogva elment, s így egyedül hagyva Kougát. - Kagome, jól leteremtetted… - Jah, tudom, de, ha egyszer ezt, muszáj volt. - Értem. – erre megcsókolta Kagomét, ki meghökkentsége ellenére visszacsókolt. Bementek a házba, Inuyasha kicsit elálmosodott. -Inuyasha, nem lenne jobb, ha lefeküdnél? Neked is pihenned kellene. – aggodalmaskodott Kagome. -Jó, jó, lefekszek, de ha valami baj van, azonnal szólj. -Rendben, csak aludj. - Inuyasha elég könnyen elaludt. Kagome készített magának „reggelit”.
Egy hónap múlva: A gyerekek még maradni akartak, így még hagyták őket, mert úgy nézett ki, nagyon szeretnek ott lenni. Kagome különös hangokat hallott kintről. Gyorsan felkapta az íját, és kirohant. Egy hatalmas nagy fülű gnóm állt vele szembe. Nem akarta zavarni Inuyashát, ezért úgy döntött, egyedül száll szembe a szörnnyel. Kilőtt egy nyilat, mire a szörny meghalt, és hangos puffanással a földre esett. Erre a hangra, még Inuyasha is felébredt, és kirohant Kagoméhoz. - Mi történt? - Semmi, csak volt itt egy szörny, és lelőttem. - Nem úgy volt, hogy szólsz, ha valami baj van? - Jó, csak olyan édesen aludtál. (mert itt is úgy jött ki, hogy meg kellett ígérnie Kagomének, hogy szól, ha valami baj van.) Én, meg nem akartalak fölébreszteni. - És, ha megsérülsz? - De nem sérültem meg. Látod! – Inuyashának semmi kedve nem volt veszekedni, így bement a házba. Kagome utána ment. Mivel a fiú visszafeküdt aludni, Kagome felment hozzá, és oda ült az ágy szélére. – Most nem szólsz hozzám? - De. - Akkor, mi a baj? - Az, hogy mi lesz, ha valami bajod esik? - Ne aggódj, nem fog. – mondta Kagome teljesen nyugodtan, majd megcsókolta a fiút. - Biztos? - Igen. – válaszolt, majd befeküdt Inuyasha mellé, és a fiú kapva-, kapva az ajánlatot átölelte. - Ne haragudj! - Semmi baj, és jó éjt. - Neked is. – mondta Inuyasha, majd elaludt. A pár egymás karjaiban aludt, s ebben semmi sem gátolta őket. Másnap reggel gyönyörű, napsütéses napra ébredtek. Inuyasha kelt fel elsőnek, látta, hogy szerelme még alszik, ezért nem akarta felkelteni. Gondolta, meglepi kedvesét, és elkészíti neki a reggelit. Mikor elindult, Kagome felébredt, és elkezdte keresni Inuyashát. - Inuyasha? - Itt vagyok. - Akkor jó. Nem tudod Mirokuék mikor, jönnek? Hát, ha lenne kedvük piknikezni ma piknikezni? - Nem tudom… - Akkor ketten megyünk. – ekkor valaki kopogott. Kagome kinyitotta az ajtót, s akkor vette észre, hogy Sango az. – Szia, Sango, nincs kedvetek piknikezni… - Nincs, mer Mirokuban valahogy, kezd feléledni Kikyo, ha nem eresztjük ki egy varázsigével Miroku meghal! - Jajj, ne… Hozom a varázsigét. – mondta ijedten a lány, majd felrohant. Előkapta Medi dobozából a megfelelő cetlit, majd visszafutott Sangohoz. – Ezt tedd a kezére. - Ok, köszi. – mondta Sango, majd visszafutott a házukba. - Mi történt? – kérdezte Inuyasha. - Mirokuban kezd feléledni Kikyo. - Ki… Kikyo. - Igen. Na menjünk piknikezni, Sango kiűzi belőle Kikyot, mi addig menjünk. – mondta Kagome, de Inuyasha eltűnt. – „Biztos futott a drága Kikyojához… ilyen nincs” – gondolta a lány, majd sírva elfutott. - Inuyasha, te mit keresel itt? – kérdezte ijedten Sango. – Ugye, nem Kikyohoz jöttél! Ugye nem? - Hát, izé… de. Úgyhogy ajánlom, hogy élje túl. - Inuyasha, mi lesz Kagomével, a házasságotokkal, És a kicsikkel? – ekkor Inuyasha lesütötte a szemét, pont, amikor Kikyo kilépett Miroku kezéből. - Inuyasha… hát visszajöttél hozzám? - Felejtsd el! – ekkor a fiú kiment a házból, de Kagoménak hűlt helye volt. – „Hol lehet, lehet, hogy elrohant? Már megint megcsináltam a bajt. Hümm? Még érzem az illatát!” – Inuyasha Kagome illatát követve megtalálta. A lány még mindig sírt. Inuyasha odament hozzá, mire a lány felnézett. - Hát, te mit keresel itt? El akarod mondani, hogy menjek el, mert te Kikyot szereted? - Nem, érted jöttem, gyere, menjünk haza. Vagy nem jössz velem? – mondta Inuyasha egy sanda mosoly kíséretében. Kagome azonnal a nyakába ugrott, és megcsókolta. - Megyek… - mondta, majd elájult. - Kagome! – Inuyasha felkapta Kagomét, majd elrohant a falu új orvosához, mert Kaede nem volt háznál. Az orvos megvizsgálta a lányt, majd felébresztette. Kifaggatta, mire kiderült, hogy Kagome terhes. A lány rögtön felállt, és kiment Inuyashához. - Inuyasha! - Na, mi újság? - Semmi különös, csak, megint terhes vagyok. – ekkor Inuyasha felkapta Kagomét, és úgy vitte el a házukig, hol Kikyo már várta őket. - Szóval kézbe hozod a kis cafkát, mi? - Nem cafka! - De, igen. És, most szépen velem jössz! - Nem! - Akkor megölöm azt az átkozottat. – mondta, majd előrántott egy nyilat, mivel eltalálta Kagome egyik kezét. - Fejezd be Kikyo! Vagy ha nem, megöllek még egyszer! - Nem, most a hasába lövök, és majd nézheted, ahogy elvérzik. - Ne! - Miért, tán őt jobban szereted? - Igen, és van két gyerekünk, sőt Kagome most is terhes, úgyhogy ne merd bántani! – Kikyo kilőtt egy nyilat, de Kagome elugrott előle, majd odafutott Kikyohoz, és behúzott neki egyet. - Ne merd még egyszer, értetted? – rivallt rá Kikyo Kagoméra. - Inu… yasha. - Kagome, el ne ájulj! – mondta, majd odafutott, mire Kagome a kezébe esett. – Kikyo menj innen! Nincs rád időm. - Nem értelek Inuyasha, mit szeretsz te ebben a kislányban. Állítólag olyan, mint én, de szerintem picit sem hasonlít rám. Na mindegy, csak azt akarom mondani, hogy nem foglak átengedni ennek a csitrinek. Te az enyém vagy, nem egy kislányt érdemelsz, hanem egy érett nőt. Jegyezd meg jól, még visszajövök. - Nem foglak várni, hidd el. És ha már itt tartunk, Kagome érettebb, mint te. Ő biztos nem csapna ekkora jelenetet. Most pedig tűnj el. - Viszlát, még hallasz felőlem. - Végre, elment. Kagome, jaj, remélem jól vagy. Kérlek, ébredj fel! - Inu… yasha. Ugye elment Kikyo. - Igen, elment, ne foglalkozz vele, te és a baba jól vagytok? Gyere, menjünk el a falu orvosához, nézessük meg a kezedet. - Nem kell Inuyasha, jól vagyok. Minden rendben, hidd el. És a pici is nagyon jól van. - Elindultak hazafelé. Találkoztak Mirokuval és Sangoval, és elmondták nekik a jó hírt. - Gratulálunk! Ez csodálatos. Mikor mondjátok el az ikreknek? - Az még ráér. Szerintem jól megvannak a másik világban.- mondta Inuyasha. – De Kagome, neked most le kéne feküdnöd, gyere, bekötözöm a kezedet. - Rendben, menjünk. - Inuyasha óvatosan bekötözte a sebet. Kagome elég kimerült volt, hamar el is aludt. Inuyasha eközben elmerült gondolataiban. - „Kikyonak pont most kellett megjelennie. Az, az átkozott, ezért még meg fogja kapni a magáét!” - Azonban nem volt sok ideje erre, hiszen megjelent Miroku. - Héj, Inuyasha! Gyere ki egy pillanatra, kérlek! - Mit akarsz? - Kikyoról van szó. Mielőtt elhagyta volna a testemet, hagyott egy üzenetet számodra. - Igen? És mégis miféle üzenetet hagyott, amit nem tudott volna átadni személyesen? - Nem tudom, egy ládikát adott. De szerintem veszélyes lehet. - He, nem érdekel a veszély, kérem. - Gondolj Kagoméra is, mi lesz vele, ha történik veled valami. - Ne aggódj már. Add ide azt az üzenetet! - Tessék, de én figyelmeztettelek. - Inuyasha átvette a ládát, és elrohant. - Héj, most meg hova mész? - Mondd meg Kagoménak, hogy ne aggódjon miattam, majd jövök. - Rendben. – mondta, és nagyot sóhajtott. - „Vajon mi lehet benne. Kinyitom” – mikor kinyitotta egy cetli volt benne: „Inuyasha! Gondolom Kagomét választod, szóval, ha élek, és ő terhes, elveszem a gyerekét, én várom, így lesz egy kötelék, mi összeköt minket, kénytelen leszel velem lenni. Kagomét soha ne hagyd egyedül, mert én lecsapok! Kikyo” - Inuyasha! – halotta meg a hangokat, mire azonnal visszarohant a házba, és Kagome elé ugrott, mielőtt a már bent lévő Kikyo bántaná. - Hagyd őt békén! - Szóval elolvastad az üzenetemet… Nem, baj. Legalább itt vagy, hogy végignézd, hogy mi történik vele. - Vele semmi, de te meghalsz! – ordította, majd kilökte Kikyot az ablakon, de sajnos a nagy lendülettel ő is leesett. - Inuyasha, menj arrébb! – mondta egy ismerős hang. - Sesshomaru? - Menj már arrébb! - Jó. – mondta, majd arrébb ugrott, mire Kagura előjött Sesshomaru háta mögül. - Pengetánc! – támadott, mire Kikyo meghalt. - Köszönöm, nem jöttök be? - Miért, is ne? – válaszolt Sesshomaru. Inuyasha beengedte őket. A két szellem leült a kanapéra, majd Inuyashával elkezdtek beszélgetni. – Kagome hol van? - Alszik. - Felmegyek hozzá, kérdezni szeretnék tőle valamit. – mondta Kagura, majd felállt, és bement a hálószobába. Szerencséje volt, Kagome ébren volt, és ült az ágy szélén. - Kagome, kérdezhetnék valamit? Kikyorol lenne szó. - Persze, mit akarsz róla tudni? - Hogy került vissza az élők közé? Hisz azt hittem, most tényleg meghalt. - Ez nagyon jó kérdés, de sajnos én se tudom rá a választ. Kikyonak nagyon nagy az ereje, lehet, hogy a védőfal, ami a halottak között tartotta, túl gyenge volt. De ehhez Miroku jobban ért. - Értem. - Hogy, hogy erre jártatok? - Csak sétáltunk, mikor Sesshomaru meghallott egy sikítást, és tudta, hogy te vagy az. - Ja. - Mennünk kell, mielőtt összevesznek. - Jó, szia. - Szia, Sesshomaru, induljunk! - Jó, menj, utolérlek. - Ok. – ekkor Kagura levette a tollat, kidobta az ablakon, az átváltozott, a lány ráugrott, és már el is repült. Odalent csapódás hallatszott. - Mi történt? – futott le ijedten Kagome. - Csak elment Sesshomaru. - Ő csapta be az ajtót? - Igen. Gyere, menjünk föl. - Jó. – mondta egy mosoly kíséretében a lány, majd Inuyasha nyakába ugrott. - Fel fogok borulni! - Nem baj, legalább én puhára esek. - Felmentek a szobájukba, Kagome leült az ágyra, Inuyasha pedig mellé. -Ugye nincs semmi bajod, drágám. Ha Kikyo megjelenik, mindig történik valami. Miért nem tud ő is megváltozni, mint Kagura? -Inuyasha, én nem akarom, hogy Kikyo a barátunk legyen. Soha nem tudnék úgy viselkedni vele, mint Kagurával. Ne haragudj, de tudod, milyen érzések fognak el, ha megjelenik az a papnő. -Tudom, bocsika. Mit szólnál, ha jövő héten hazahoznánk az ikreket? Már annyira hiányoznak. -Ez már sokkal jobb ötlet. Nekem is nagyon hiányoznak, olyan üres a ház nélkülük. -De addig is élvezzük ki az időt. Nincs kedved fürdeni egyet? -De, menjünk. – mondta Kagome, és egy csókot nyomott a fiú ajkára. Nem volt kedvük óvodások módjára pancsolni, inkább, mint két felnőtt, feküdtek egymás karjaiban, és élvezték a nap sugarait. Kagome a biztonság kedvéért kikészítette a törölközőt a sziklára, ahol voltak. Ez most nagyon jól jött, hisz egy férfi közeledett. - Kagome, szellemszagot érzek, vigyázz! – a lány azonnal a törölközőjébe csavarta a testét, és elindult a part felé. Inuyasha hasonló módon cselekedett. De a szellem gyorsabb volt, felkapta Kagomét, és a nyakánál fogva felemelte. Szegény lány, halálra rémült, még a szoknyája is kiesett a kezéből, csak a póló takarta el a testét. Inuyasha már nyúlt is a Tetsuaiga után, ám a szellem megszólat - Meg ne próbáld, te korcs, ha rám támadsz, a barátnődnek vége. Bár az is lehet, hogy csak magammal viszem, és otthon eljátszogatok vele, nagyon csinos kislány. - Engedd el, te átkozott. - Engedjem el? Nem lenne az, felelőtlenség? Leesik a földre, és beüti a hasát, ki tudja, még el is veszítheti a babáját. - Te… átkozott… - Tegyél le, kérlek… – könyörgött kisírt szemekkel Kagome – mit ártottam én neked? Ne bántsd a babánkat! - Jaj, szegény kislány, ne aggódj, eszem ágában sincs bántani, nekem csak az ékkő kell. - Te az elpusztított ékkőről beszélsz? – kérdezte meglepetten Kagome. - Micsoda? - Hát… - ekkor megjelentek az ikrek. - Ki ez a szörny? – kérdezte meglepetten Hito. - És ki volt az a papnő, akit leütöttem? Hasonlít anyára. – kérdezte Medi. - Az én nevem Hotashi, és az ékkövet akarom. - A papnő, meg Kikyo volt. – válaszolta mérgesen apjuk. - Hé, te… engedd el anyát! - Nem. - Medi… - kacsintott rá Hito, melyre a lány énekelni kezdett, mit a szörny nem bírt elviselni, és elejtette Kagomét. Inuyasha, természetesen elkapta. - Jól vagy? - Igen, de Medi, mi volt az előbbi? - Figyelj, Hito, mutasd meg. – erre Hito csettintett, mire rázendített az eső. A szörny menten meghalt, de Inuyasha rátért a tárgyra. - Állítsd el! – rivallt rá Inuyasha. - De nem tudom, csak el tudom indítani. - Cuh, akkor futás! - mondta Inuyasha, majd felkapta Kagomét, a kicsik átváltoztak, és Medi már ott se volt. – Hová tűnt? - Nem tudom, iszonyatosan felgyorsult. – válaszolt Hito. Mikor hazaértek, Medi a szobájában volt, és énekelt. Gyönyörű hangja volt. - Medi! - kiáltott fel Kagome, mire lánya, már ott is volt. – Mitől vagy ilyen gyors? - Nem tudom. Hitoval versenyeztünk, én meg, csak úgy előtte futottam 5 körrel. - Furcsa, de legalább kapóra jön. Mikor vettétek észre ezeket az erőket? - Amikor Soutával piszkáltuk Medit, ő meg nem akart letámadni, így elkezdett énekelni, és egyszerűen nem bírtuk ki. - Értem, és te az esőset? - Nagyon meleg volt, én meg ezt mondtam, hogy kár, hogy nincs eső, és amikor csettintettem, elkezdett zuhogni. - Még annyi, hogy miért jöttetek vissza? - Mert unatkoztunk. - Jó, nekünk is van egy jó hírünk. – mondta boldogan Inuyasha. - Mi? – hallatszott egyszerre. - Lesz egy kistestvéretek. - TESSÉK?! - Nem is örültök? – szomorodott el Kagome. - Nem, és felmentem. – mondta durcásan Hito. - Én is. – követte testvérét Madison. Mind a ketten bezárták az ajtót, és csak idegeskedtek. Hito kinyitotta a rejtett ajtót, melyen át, át tudott menni testvéréhez. Át is ment. - Nem igazság! – idegeskedett Hito. - Ja, kinek kell ide még valaki, vagyunk elegen, nem? - De, ha megszületik, elköltözök. - Jah, majd építünk egy erődöt, és, ott elleszünk. - Ok, ezt megbeszéltük. – ekkor a testvérpár összecsapta a tenyerét, mikor Inuyasha berúgta az ajtót, mert nem tudott bemenni. - Nektek, meg mi bajotok? Tudjátok, hogy az előbbi anyátoknak mennyire rosszul esett. - Tudod, milyen rosszul esett, nekünk az, hogy meg se kérdeztek, mégis jön még egy gyerek, pedig így négyen elvagyunk… - Medi jól mondja. Majd csak vele fogtok foglalkozni, mi meg el leszünk felejtve, ide- oda fogtok bízni. Ez nekünk nem kell. - Igen, mikor megszületett, mi Hitoval elköltözünk, és akkor nem kell azért aggódni, hogy megint bajt csináltunk. És most menj ki a szobámból, és tedd vissza az ajtót. - Ne merjetek velem így beszélni! - Mert, mi lesz? - Ki mondta, hogy lesz valami? – mondta Inuyasha, majd visszacsapta az ajtót, és visszament Kagoméhoz. - Na, mi volt? – kérdezte Kagome. - Semmi, eldöntötték, hogy ha megszületik a baba, elköltöznek. - Mert? - Attól félnek, hogy csak a picivel fogunk foglalkozni, és őket, csak ide- oda bízzuk. - Értem… - bár Kagome szomorúan, de odaült az ágyra, és kifelé nézett. - Mi a baj? - Nekik semmi se jó! - De, hát gyerekek. - Na, és? Akkor nekik mindent szabad? – kelt ki magából Kagome, és kiment karba tett kézzel a szobából. - Hova mész? - Neked nem mindegy? - Nem! – ekkor Inuyasha Kagome elé ugrott. A lány elsétált mellette, és elment a legközelebbi tó partjáig. Ott ült egy kisebb sziklán, míg Kouga meg nem jelent. - Szia Kagomém! - Szia Kouga. Mit keresel itt? - Csak téged, és, hogy itt vagy, elvehetlek feleségül. - Hagyj békén, jó! - Vagy mi lesz? - INUYASHA! – kiáltott Kagome, de mivel Inuyasha nem jött elkezdett futni a házuk felé. - Állj meg, úgyse fogsz meg előzni. Bár ékkő nincs a lábamban, még nem vagy gyorsabb nálam. - Hagyj békén! INUYASHA! – mikor a lány meglátta, hogy nincs hold az égen. Inuyasha már futott Kagome felé. Ekkor (mint mindig) elesett egy kövön, és Inuyasha pont jókor ért oda, ahhoz, hogy elkapja a lányt. - Jól vagy Kagome? - Nem… - lihegte Kagome. - Kouga, te meg mit keresel itt? - Természetesen az asszonyomat. - Inuyasha, a kicsiket, ugye nem hagytad egyedül? - De. - Ne! – és ekkor Inuyasha füléhez hajolt, majd belesúgta – mi lesz, ha Kikyo megjelenik? - Gyere, megnézzük, nincs- e baj. - Héj, Kagome, te velem jössz! Az én asszonyom vagy. - Hagyj békén! Nem veszed észre, hogy nem akarok az asszonyod lenni? Nálad rámenőbb, nyálasabb és nagyképűbb fiút életemben nem láttam. Menj inkább Ayaméhez, ő biztos szívesen lenne az asszonyod, csak rólam kopj már le! – ordította Kagome. - Bizony, hallottad. Viszlát farkaska- mondta Inuyasha nagyképűen, majd a kezébe vette Kagomét, és visszamentek az ikrekhez. Szerencsére ott nem történt semmi baj, legfeljebb annyi, hogy megint civakodtak, de most az volt a vita tárgya, hogy Medi rálépett Hito lábára. - Most mi a baj. – kérdezte unottan Kagome, pont mikor Inuyasha átváltozott. - Medi rálépett a lábamra. - De nem direkt. - De, biztos, hogy direkt tetted. - Nem igaz. - ÁLLJ! Inkább menjetek aludni. - Nincs kedvem, úgy nem tudok senkivel beszélgetni. – mondta Hito. - Akkor menjetek a mi szobánkba, de ne halljam azt este, hogy megint vitáztok. - Ok. - Megegyeztünk. – csillant fel az ikrek szeme, majd felrohantak. - Mennyi baj van velük. – sóhajtott fel Inuyasha. - Gyerekek. – ekkor kopogást hallottak. Kagome nyitott ajtót. – Inu… yasha… - Mondd, Kikyo, te hogy kerülsz ide? - Természetesen megölni a cafkát, Inuyasha, téged, meg magammal vinni a pokolba. - Erről mondj is le. - Nem fogok. - Medi, Hito! - Igen anya? – néztek le egyszerre az ikrek a lépcsőfordulóból. - Van kedvetek elintézni a papnőt? - Persze! – kiáltották egyszerre, majd megrohamozták a nőt. Medi elkezdett énekelni, míg Hito leterítette, és püfölte. Kikyo megadta magát, így Inuyasha a szélbordával megölte volt szerelmét. A harc után az ikrek a szülői hálóba mentek, míg a felnőttek, pedig megvetették a kanapét. Befeküdtek az ágyba. Kagome Inuyasha felé fordult. - Jó éjt. – mondta a lány. - Neked is. – fordult oda Inuyasha. Kagome elkapta Inuyashát, magához rántotta, majd forrón megcsókolta. Órákig, tűnő percekig így voltak, majd a lány elengedte párját. - Aludj jól! - Te is. – mind ketten elaludtak. Másnap reggel csodásan sütött a nap. Inuyasha ébredt fel elsőnek. -Régen volt már ilyen nyugodt, békés reggelünk. – mondta magában, miközben az eget bámulta- és az ikrek még alszanak. Hogy hogy ilyen nyugalom van? - Inuyasha felment megnézni az ikreket. Elállt a lélegzete, mikor belépett a szobába. Azonnal lerohant, felébresztette Kagomét. -Kagome, az ikrek… eltűntek. -Mit beszélsz, Inuyasha? – mondta álmosan a lány. -Medi és Hito, nincsenek a szobában, és sehol máshol sem, nem érzem a szagukat sem. -De hát, hova mehettek, vagy elvitték őket? -Nem érzem, hogy járt volna itt valaki. -Keressük meg őket, jaj, remélem nincs semmi bajuk. - Elindultak az erdő felé, mert Inuyasha arra érezte kicsit az illatukat. Mindketten nagyon idegesek voltak. Eközben az ikrek egy virágos réten mentek. -Hito, biztos vagy benne, hogy anyuék nem fognak aggódni miattunk? -Persze hogy nem, ne hisztizz Medi, hisz mindig csak idegeskednek miattunk, most legalább nyugalmuk lesz kicsit, ők is örülni fognak. - A kislány igaznak találta testvére szavait, így csendben követte. Egy erdőhöz értek, amit Medi ismerősnek talált. -Hito, hol vagyunk? Olyan ismerős ez a hely, és olyan félelmetes. -Csend, ha azt akarod, hogy többé ne keljen a szüleinken Kikyo és Kouga miatt idegeskednie, kövess. – Medi vonakodva követte testvérét. Hito felállt egy nagy kőre, és egy varázsigét mormolt. – Te jössz! – Medi is elmondta. - Na, elmondtuk, mostmár menjünk vissza, mert apu dührohamot kap! - Én még maradok… - Ahogy gondolod… - Medi a legnagyobb sebességével elkezdett futni, mígnem nekiment Inuyashának. - Medi? Mit keresel te itt? - Én, csak Hitoval jöttem, egy titkos dolog miatt, de ő nem akart hazamenni, én meg igen, mert attól félek, hogy aggódtok értünk. – Inuyasha mérgesen nézett lányára, majd leguggolt hozzá. - Mi az a titkos dolog? - Titok. - Menjünk, keressük meg a tesód. - Ok. – keresték Hitot mindenütt. Egyszer csak meglátták a fiút, amint valami varázsigét mond. Medi megijedt. – Hito, elég, ne olvasd tovább. – ugrott a lány testvére felé, de az egy erőhullámmal meglökte testvérét. Medi fejjel előre nekiment egy fának, és betörte a fejét. - Medi… - még jó, hogy Kagome is ment. Gyorsan bekötözte Medi fejét, aki addigra magához tért. - Anyu? - Itt vagyok, ne aggódj. – mosolygott rá édesanyja, majd felvette a lányát, ki észrevett valamit Hitoban, Kagome is látta. - Anyu, egy porszem az ékkőből. - Látom, de ezt nem tudom kiszedni. Vajon mióta lehet benne? - Én kiszedem. – a lány kiugrott anyja kezéből, és a kezét Hito elé tartotta, ekkor a fiú rózsaszínen fénylett, és felemelkedett. Medi kezébe esett a porszem. Hito magához tért, mint egy aranyos kisfiú. - Mi történt? - Semmi különös, gyere, menjünk haza! - Jó, de előbb még valami… mi történt Medi fejével? – elmondtak neki mindent. Haza mentek, és lenyugodtak a kedélyek. Eltelt pár hónap. Kagome már a kilencedik hónapban járt, egyre több fájdalma volt. Érezte, hogy hamarosan meg fog születni a baba. Inuyasha és Kagome épp az erdőben sétáltak, mikor Kagome hirtelen rosszul lett. - Inuyasha, azt hiszem, jön a baba! Vigyél a kunyhóba, kérlek! - Rendben, tarts ki addig. Sango biztos otthon van.- Inuyasha úgy rohant kedvesével, mintha ágyúból lőtték volna ki – Sango, itt vagy? - Itt, mi történt? - Megindult a szülés, itt van Kagome, segíts neki, kérlek! - Rendben, bent szeretnél maradni? - Ö… Ööö, én inkább kint megvárnám. - Oké. - Sango a világra segítette Kagome kisbabáját, csodálatos kislánya született, akit Naominak neveztek el. Nagyon boldogok voltak. Azonban az egyik nap Kagomének nagyon furcsa érzése támadt. Rossz érzése. - Inuyasha, olyan rossz érzésem van. - Hogy érted ezt? - Nem tudom, de szerintem valami nagyon szörnyű dolog fog történni a közeljövőben. - Lehet. Nekem is furcsa érzéseim voltak mostanában. Mi van a babával? Ő jól van, ugye. - Igen, Naomi nagyon jól eszik, remélem nem vele fog történni valami.
Eközben az erdő mélyén: „Jaj, Naraku, remélem sikerül felélesztenem téged. És akkor végre végezhetünk azzal a két semmirekellő alakkal.”- gondolkozott hangosan Kikyo, miközben egy varázsigébe kezdett bele. Pár perc elteltével az egész erdő hatalmas fényben úszott. Egy sötét alak kezdett kibontakozni, Naraku volt az. Odasétált Kikyohoz, és a fülébe súgott: -Köszönöm… Gyere, most ki kell dolgoznunk egy tervet. -Köszönöm Naraku a segítségedet. Bízok benned. - Eltűntek.
Eközben Inuyasháéknál: Eltelt pár hét, a kis Naomi már két hónapos volt. Sötét, borongós nap volt. Inuyasha, Kagome az ikrek és Naomi a kunyhóban voltak, mikor villámcsapások közepette megjelent Kikyo, oldalán Narakuval. -Inuyasha, itt van Kikyo és Naraku. -Mi? Az hogy lehet, hisz halottak, nem? -Mit tegyünk? -Fogd az ikreket és Naomit, és azonnal meneküljetek, menjetek át a ti világotokba. -De… mi lesz veled? -MENJ! - Kagome elrohant a gyerekekkel, azonban mikor visszafordult, és látta, hogy Inuyasha már most nagyon rossz állapotban van, így szólt: -Hito, vidd a testvéreidet a másik világba, és maradjatok ott. Bármi történik velünk, ha nem megyünk értetek, soha többé ne gyertek ide vissza! Rendben? -Igen, szeretlek anyu, mind szeretünk titeket – mondta, majd sorba megölelték anyjukat, és elmentek. Kagome odafutott, és segíteni próbált. Megtámadta Kikyot. A papnő azonban gyorsabb volt, és megsebezte a lány hasát. Kagome vértócsában feküdt, Inuyasha is nagyon rosszul nézett ki. Kagome kilőtt egy nyílvesszőt, ami eltalálta Kikyot. A papnő a földre rogyott és ezeket mondta: - Ne aggódj, te boszorkány, hamarosan elérkezik a te végzeted is, sőt, szerintem, épp itt jön. - Kagome megfordult, és látta, hogy Naraku ott áll a háta mögött. Felemelte a nyakánál fogva. Inuyasha amint meglátta Narakura támadt, de ezzel csak annyit ért el, hogy a gonosz keresztülszúrta a mellkasát. -Inu… Yasha! – nyögte Kagome, aki már alig kapott levegőt, ráadásul a sebe is rettentően vérzett. Naraku elengedte, és Inuyasha mellé dobta. A szerelmesek megfogták egymás kezét, mindketten sírtak, tudták, hogy itt a vég. -Kagome… szeretlek, ne haragudj, hogy sokszor olyan kibírhatatlan voltam, nem akarom, hogy úgy emlékezz vissza rám, mint aki folyton csak kiabált veled. -Ne mondj ilyeneket Inuyasha – mondta Kagome, aki nagyon nehezen tudott már beszélni – soha nem gondoltam rád úgy, mint aki folyton kiabál. Nagyon szeretlek, de azt hiszem, nem lesz már időm, emlékezni rád, mert ez a nap a mi végzetünk. - Utolsó erejükkel megölelték egymást, egész testükben remegtek, Naraku pedig csak állt és nézte a szenvedő párt. A két test egybefonódott, majd együtt vették utolsó lélegzetüket. Naraku elégedetten elsétált mellettük. Lenézett Kikyo hamvaira, majd elrepült. Hito és Medi az egészet látták. Medi testvére karjaiban zokogott. Egy bokor mögött bújtak meg, miután átvitték Naomit. Mindketten nagyon szomorúak voltak, reszkettek a fájdalomtól, hogy elveszítették a szüleiket. Sírva mentek vissza a modern Japánba, hogy ott éljék le az életüket.
|