Akik szerelmesek…

Egy nap, csapatunk letáborozott egy erdőnél pár hétre (mert Inuyasha nagyon megsebesült). A levegő tiszta volt, a madarak énekeltek. Miután Kagome ellátta Inuyasha súlyos sérüléseit, úgy döntött alszik egy kicsit. Inuyasha még mindig ugyanúgy feküdt, nézett a semmibe, látszott, hogy nagyon gondolkodik valamin.
- Mi ez a gyanús csönd. Nem veszekedniük kéne? – törte meg a csendet Sango.
- De, attól függetlenül örüljünk, hogy végre egy kis nyugi van.
Az következő napokban Inuyasha jobban lett, de a sérülései nem gyógyultak be teljesen. Egyszer csak a levegőbe szimatolt.
- Farkas szagot érzek.
- Csak nem Kouga? – kérdezte Kagome.
- Kagomém… hol vagy? – kereste Kouga Kagomét.
- Itt vagyok.
- Látom sérült a kis barátod. Na, Influenza most legyen nagy a szád.
- Hagy békén, és ne merd Kagoméra tenni a kezed!
- Mert, akkor mi lesz?
- Inuyasha, Kouga, hagyjátok abba.
- Na megyek, csak erre vitt az utam, szia drága Kagomém! – mondta Kouga, majd eltűnt.
- Inuyasha, miért kell mindig veszekednetek. Hányszor mentem eddig vele?
- Ismerlek, tudom, hogy úgy is vele akartál menni.
- Nem igaz, tudod, mit? Hazamegyek!
- Ne merészeld!
- Sziasztok!

Pár nap múlva Inuyasha úgy döntött, hogy átmegy Kagoméhoz. Nem is tudta, hogy összejött valakivel. Meglátta azzal a bizonyos fiúval csókolózni. Máris elöntötte a méreg, hisz nem tudta, hogy a lány mást szeret, sőt, hogy egyáltalán szeret valakit.
- Kagome… hogy tehetted ezt? Én meg utánad jöttem.
- I… Inuyasha.
- Igen én vagyok, de már megyek is.
- Azonnal gyere vissza, had magyarázzam meg! Inuyasha… FEKSZIK!- vezényelt Kagome, hogy a fiú ne tudjon elmenni. Ekkor a hanyou sebei felszakadtak. Fél perc múlva minden csupa vér volt körülötte.
- Ka… Kagome.- nyögte ki a hanyou, majd elment a kútig, s beleugrott. Kagome berohant a házba, keresett egy elsősegélyes dobozt, s azzal együtt Inuyasha után ment. Ahogy átért Inuyasha a kútban feküdt.
- Jól vagy Inuyasha?
- Hagyj békén, odakint van a kis ordasod, csak rád vár.
- Nem érdekel. Ha megölsz is, ellátom a sebeidet.
- NEM!
- De! Egyébként miért jöttél utánam.
- Mert bocsánatot akartam kérni, de kár volt.
- Értem. Gyere át az én világomba, ott könnyebben tudlak kezelni.
- Na, jó.- mikor átértek Kagome nagy nehezen kiszedte Inuyashát a kútból, s besegítette a szobájába. Egy hétig Inuyasha körül sündörgött, míg a hanyou fel nem épült.

Mikor Inuyasha felépült:
- Na, jól vagy?
- Igen, mára még maradhatunk?
- Persze, de miért?
- Mert ma nem látszik a hold és…
- Ember leszel? 
- Igen, miért akkora öröm az?
- Mert olyankor nagyon rendes vagy.
- Kösz. – mondta a fiú, majd fejét sértődötten elfordította.
- Ne haragudj.
- Semmi baj, végül is igaz.
- Ja, min gondolkodtál, mikor meg voltál sérülve, tudod, mikor egy napig nem szóltál hozzám?
- Majd elmondom.
- Miért nem most?
- Mert még nem döntöttem el.
- Mit?
- Nem mondom meg.
- Velem és Kikyoval kapcsolatos?
- Igen.
- Szóval, hogy melyikünkkel leszel ezen túl.
- Igen, de remélem mindkettőtökkel. – erre Kagome szomorú arcot vágott. – Mi a baj?
- Én nem akarok Kikyoval lenni.
- Miért?
- Mert hidegvérrel meg akart ölni, téged magával akar vinni a pokolba, és csak fölből és hamvakból áll.
- Igaz.
- Ha őt választod, én megyek Kougához.
- Ko… Kougához?
- Igen.
- De miért pont hozzá?
- Mert ő a második a listámon.
- Szóval én vagyok a harmadik?
- Nem.
- Negyedik?
- Sok.
- Nem tízig megy a listád?
- Háromig.
- Akkor… az első?
- Igen.
- De még csak nem is bízol bennem.
- Fogadjunk?
- Rendben, ha leveszed a láncomat, hiszek neked, ha nem, akkor hazudsz.
- A láncod?
- Igen.
- De miért van erre szükség?
- Csak hogy lássam, hogy bízol- e bennem, aztán visszarakhatod.
- OK. – Kagome levette Inuyasha láncát – Mondtam, hogy bízok benned.
- Igen. – Kagome gyorsan visszarakta, majd egy kicsit magára hagyta Inuyashát.

Este:
- Kagome! Hol vagy?
- Itt vagyok a konyhában, csak elpakolok pár dolgot a táskámba, mert a múltkor is kiürült.
- Mondhattad volna, akkor nem kérdezem meg a szomszédokat.
- Mi?! Te megkérdezted a szomszédokat. Nem ijedtek meg tőled?
- Most ember vagyok.
- Tényleg. Hol akarsz aludni?
- Nekem mindegy.
- Ok. Te alszol az én helyemen, én a matracon.
- Nem nekem kéne a matracon?
- Nem, mert korán kell kelnem, és nem akarlak felkelteni.
- Rendben.

Másnap reggel:
Kagome, mint mondta korán kelt, hogy összedobjon egy kis reggelit. Inuyasha mihelyt megérezte az illatokat lement a konyhába.
- Jó reggelt! – mondta álmos szemekkel.
- Neked is. Kérsz szendvicset?
- Az mi?
- Kóstold meg.
- Hm. Jól néz ki.
- Na, ízlik?
- Igen, nagyon finom. Kaphatok még egyet?
- Persze- Kagome készített még egyet a hanyounak. Miközben a fiú evett, ő végig az arcát bámulta. Fel sem tűnt neki, hogy Inuyasha is őt nézi, kérdő tekintettel.
- Kagome, te meg mit bámulsz annyira? – kérdezte Inuyasha, még mindig kikerekedett szemekkel.                                                                     A lány végre magához tért
- Ö… Én, semmit. Csak elgondolkoztam. Azt mondtad, elmondod, kivel leszel, velem vagy Kikyoval?
- Hát, én igazából veled szeretnék maradni, olyan rendes voltál hozzám az elmúlt napokban, de nem tudom, Kikyo mit szólna ehhez.
- Inuyasha, ha akarsz, maradj csak Kikyoval, de ha nem, akkor jobb lenne mielőbb megmondani neki. Neki, neked és nekem is jobb lenne, ha végre döntenél.
- Jól van, akkor menjünk.
- Mi? Most?
- Te mondtad. Minél hamarabb, annál jobb. Gyere! – mondta a hanyou, majd megfogta Kagome kezét, és elindultak a kúthoz. Bementek egy sűrű erdőbe, mely után egy kis falu következett. Kikyo épp egy férfi sebeit ápolgatta.                  
   - Kikyo, beszélni szeretnénk veled! Kérlek, gyere ide – kiáltott Inu a mikonak. Mikor a lány meglátta, hogy a vendégek kézen fogva érkeztek, feldühödött, és odasétált hozzájuk.
-Ez meg mit jelentsen Inuyasha?- Megfogta a kezüket, és felemelte- mióta vagytok ilyen jóban?
-Pont erről kell beszélnünk. Én… - Inuyasha Kagoméra nézett, nem tudta, mit mondjon.
-Héj, ne rá nézz, mondd a szemembe, hogy ezt a fruskát szereted.
-Kikyo, én nem akarlak megbántani, de igaz, tényleg jobban szeretem Kagomet. De azért barátok lehetünk.
-Micsoda? Te szakítasz velem, és azt kéred, maradjunk barátok? Te idióta, minek nézel engem? - Kagome és Inuyasha elkerekedett szemekkel álltak.
-De hát… nem szakítok veled, hisz nem is voltunk együtt.
-Inuyasha, menj a pokolba! – ordította Kikyo, és elfutott. A falusiak mind a dühöngő papnőt bámulták. Inuyasha kicsit szomorú volt.
-Hé, Inuyasha, ne szomorkodj miatta, ő már nem az, akit te szerettél.
-Igazad van. – azzal megcsókolta Kagomet. A lány eléggé meglepődött, de viszonozta a csókot. Elindultak, hogy végre visszamenjenek a barátaikhoz, hisz már nagyon rég nem látták őket.

A többieknél:
- Sziasztok! – mondta Inuyasha, és Kagome.
- Hello. Mi van felétek? – kérdezte Miroku, miközben szemöldöké mozgatta.
- MIROKU!- rivallt rá Kagome, majd háromszor kupánvágta.
- Ez fájt.
- Sziasztok, mizujs? Miroku, mi az a három púp a fejeden? – kérdezte Sango.
- Már megint perverzkedett. – mondta Kagome.
- Igaz ez Miroku?
- Csak egy kicsit.
- De miért?
- Mert kézen fogva jöttek be. Ilyenkor illik megkérdezni.
- ILLIK?
- Igen, én is örülnék neki.
- De ők nem!
- Jól van, na!
- De nincs jól.
- Ne civakodjatok!
- Inuyasha, kijönnél egy picit? – kérdezte a nemrég otthagyott Kikyo.
- Nem.
- Kérlek.
- Ha jöhet Kagome is…
- Igen, csak gyere már. – Inuyasha és Kagome kimentek, s ott Kikyo egy nyilat lőtt feléjük. Kagome sejtette, mire megy ki a játék, s elráncigálta Inuyashát a kútig. Belelökte, majd ő is beleugrott.
- Jól vagy Inuyasha?
- Igen, még jó, hogy a közelben volt a kút.
- Igen, gyors be a házba, Kikyo szerintem utánunk fog jönni, s megpróbál elfelejtetni engem.
- Lehet.

Kagome szobájában:
- Huh, ezt megúsztuk.- szusszant Kagome, majd lementek a konyhába Inuyashával. Mivel Kagome anyukája és nagyapja nem volt otthon, Soutát elküldték egyik barátjához, ezért övék volt a ház.
- Biztos nem jön utánunk?
- Igen, az ajtó zárva van. Mi is az ablakon jöttünk be. Ő meg nem tud nagyot ugrani.
- Remélem igazad, van. – mondta a hanyou, majd megcsókolta a lányt, ki meglepettsége ellené visszacsókolt. Így telt el az elkövetkező pár perc, mígnem megcsörrent a telefon.
- Nemigaz! Pont most kell csörögnie?
- Vedd fel, majd folytatjuk.
- Jó.
- Megvárlak.
- Oké. – ekkor felvette- Haló.
- Szia én vagyok az Houyo. Van kedved eljönni velem moziba?
- Nincs, most nem érek rá.
- Na mindegy, levigyem a leckét?
- Nem kell.
- Na, akkor, szia.
- Szia. – Kagome lecsapta a telefont, majd visszament Inuyashához.
- Hol is tartottunk?
- Itt, mondta Inuyasha, majd megint megcsókolta.
- Kivel beszéltél?
- Houyoval.
- Az nem az a fiú, aki…
- De ő. Miért?
- Csak kérdeztem.
- Inuyasha…- szegény fiú nem tudta, mit mondjon, inkább megcsókolta a lányt. A lány, pedig visszacsókolt. Titkolta bár, de kicsit félt attól, hogy Kikyo utánuk jön. Készített egy kis uzsonnát. Inuyasha teljesen nyugodtnak látszott, de belül őt is marcangolta valami. Félt, hogy Kikyo elveszi tőle Kagomet. Ismét felmentek a szobába. A hanyou leült szerelme mellé az ágyra. Egy ideig csak a földet bámulták, majd Inuyasha ránézett a lányra, megfogta a kezét, és magához húzta.
-Kagome, látom rajtad, hogy nagyon félsz. Bevallom, én is aggódok, hogy elveszítelek, de ha kell, megölöm Kikyot. Bár remélem, erre nem kerül sor.
- Oh, Inuyasha, olyan rendes vagy hozzám. – de nem tudta befejezni a mondatot, mert a fiú megcsókolta. Ledöntötte az ágyra. A lány először ellenkezett:
-Inuyasha, ez nem a megfelelő alkalom. Mi lesz, ha bejön Kikyo?
-Csss… Ne foglalkozz Kikyoval. Most csak mi számítunk. Elkezdte vetkőztetni a lányt, aki addigra már beleegyezett. Pár perc múlva, már mind a ketten meztelenek voltak, csak a lepedő takarta őket. Inuyasha végig csókolta Kagome testét, egy milliméternyi helyet sem hagyott ki. Nagyon élvezték egymás társaságát, és mikor egymáséi lettek, mindkettőjüket olyan melegség öntötte el, mint még soha. Így aludtak el, egymás karjaiban, boldogan.

Másnap:
Kagome, ahogy felébredt félelme beteljesült. Kikyo ott ült mellette, de nem vitte el Inuyashát.
- Ááááá! – sikított Kagome.
- Mi… mi történt? – kérdezte az álmából fölvert Inuyasha, de ő is meglátta Kikyo- t.
- Te hogy kerülsz ide? – kérdezte Inuyasha.
- Idejöttem, nos Inuyasha, nincs kedved velem jönni az alvilágba? Mindent megadnék neked.
- Nincs.
- Kár, akkor megölöm ezt a cafkát.
- Azt már nem! – ekkor előrántotta a Tessaigát (ami eddig az ágy mellett volt) és kettévágta Kikyot.
- Inuyasha… te megölted Kikyot.
- Megérdemelte, odaát meg akart ölni, utánunk jön, itt meg téged majdnem megöl. Ezt nem engedhetem.
- Ühüm. – mondta szomorúan Kagome, majd a kettévágott Kikyora nézve félrehúzta a száját.
- Mi a baj?
- Hogy mi a baj? Az, hogy egy általam utált kettévágott halott lány összevérzi a padlómat.
- Értem. Hova mész?
- Súrolórongyért, te addig ásd el jó mélyre a másik világban.
- Ok, mindjárt jövök.
- Megvárlak.

Mikor Inuyasha visszajött:
- Inuyasha, adjak egy másik ruhát? Ez csupa vér, és piszkos. Addig berakom a mosógépbe.
- Rendben.
- Na gyere átöltözni!
- Megyek.
- Ez Souta szobája, választhatsz, és vegyél fel egy sapkát. Itt nem megszokott a két kutyafül.
- Ok.
- Na, kész vagy már?
- Igen, itt a ruhám.
- Köszi. Megyek, berakom a mosógépbe. Megnézed?
- Persze, aztán csinálsz megint olyan szendvicset?
- Igen, tán ízlett?
- Ühüm.
- Na, itt is vagyunk, az ott a mosógép.
- Dejó… hogy működik?
- Tedd bele a ruhád.
- Benne van.
- Teszek bele mosóport, becsukom, elindítom, majd megvárom. Addig is gyere, készítek pár szendvicset.
- Azonnal.
- Nincs vaj. Kibírod a nélkül is?
- Igen, mi az a vaj?
- Nem fontos, tessék itt van.
- Köszönöm.
- Mindjárt jövök.
- Hová mész?
- Csak a szobámba.
- Mindjárt utánad megyek.
- Megvárjalak?
- Nem kell, igyekszek.

A lány felment a szobájába, hogy eltakarítsa Kikyo vérét. Inuyasha eközben falta a szendvicsét. Mikor megette, szerelme után ment, azonban az ajtó előtt megállt, mivel hangokat hallott.
- Ez az átkozott Kikyo, minek jött utánunk? Ráadásul mindent összevérzett, az ágyat, a takarót, és a ruháinkat is. Én se futottam volna utánuk, ha Inuyasha őt választotta volna. Inuyasha erre a mondatra belépett a szobába.
-De én nem őt választottam, hanem téged, mivel téged szeretlek. És örökké veled akarok maradni, soha nem foglak elhagyni.
-Oh… Inuyasha, én is örökké veled akarok lenni. Nem akarlak elveszíteni. A fiú letérdelt a lányhoz, és megcsókolta, ez is egy szenvedélyes, forró csók volt.
-Várj, Inuyasha, ne itt csináljuk, ne Kikyo vérében.
Felültek az ágyra, amiből hamarosan fekvés lett. Inuyasha lefejtette Kagoméről az összes ruhát, a lány ugyanígy tett szerelmével. Mind a ketten nagyon boldogok voltak, azt kívánták, bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Csókok ezreit kapta mind a két test. Végül aztán sor került arra, amire vágytak. Mikor végeztek, bebújtak a takaró alá, és szorosan átölelve egymást aludtak el. Mikor Kagome felkelt, már Inuyasha nem volt ott.
- Inuyasha… hol vagy?
- Itt vagyok, cuki a cicád.
- De, te kutya vagy, nem?
- Attól cicázhatok.
- Igaz, meddig maradunk?
- Meddig akarsz?
- Addig, amíg fel nem súrolok.
- Oké, addig is segíthetek valamiben?
- Vedd át a ruhád, tudod, hol van.
- Megyek már.
- Ja, még valami.
- Igen?
- Hova temetted Kikyot?
- Majd megmutatom.
- Ok. Ugye nem a szent fához?
- Dehogy, akkor, vissza nem jönnél.
- Akkor jó. Huhh, kész is vagyok.
- Mehetünk?
- Öltözz át!
- Rohanok. – Inuyasha pillanatok alatt átöltözött, majd felkapta Kagomét, felrohant a szobájába, kiugrott a nyitott ablakon, majd bele a kútba.
- Hé, ez félelmetes volt.
- Ja bocs, csak gyors akartam lenni.
- Nem baj, letennél?
- Persze.
- Az nem Sesshomaru?
- Hol?
- Ott fenn.
- De.
- Várj, csak, ne harcolj vele.
- Mert?
- Akkor békén hagy.
- Na, jó a te kedvedért. – mondta Inuyasha, majd Kagome mosolyogja egy puszit nyomott az arcára.
- Hova temetted?
- A farkas verem mellé.
- Ötletes.
- Köszi.
- Ja, mi lesz, ha a farkasok kiássák?
- Nem fogják, mer Mirokutól kértem varázsigéket.
- Akkor jó, mer, ha még egyszer életrekel…
- Nyugi, nem fog.
- Tuti?
- Igen.
- Mirokuék már biztos várnak, gyere, menjünk.
- Jó, te mész elöl.
- Nincs kifogásom ellene, de fel ne merj kapni!
- Hogy jöttél rá?
- Ismerlek.
- Cuh.
- Ne duzzogj, nem vettem komolyan. – mondta Kagome, ekkor a hanyou elmosolyodott, s felkapta Kagomét.
- Nem igaz!
- Dehogynem.
- Tegyél le!
- Nem.
- Inuyasha…
- Na, jó. – mondta a fiú, majd szomorú arckifejezéssel letette a lányt.
- Köszike.
- Nem szívesen.
- Ne duzzogj!
- Nem a te dolgod.
- Kimondom azt a szót!
- Mii? Inkább nem duzzogok.
- Na, látod, így máris jobb. – mondta Kagome, de látta, hogy Inuyasha még mindig duzzog, de inkább békén hagyta.

Egy hónap múlva:
Miroku és Sango elmentek egy völgyhöz, mert Sango szeretett volna kettesben lenni Mirokuval, ameddig Kagomééknél Inuyasha furcsán viselkedett (Miroku és Sango már nagyon messze volt.)

    - Mi a baj Inuyasha, miért viselkedsz ilyen furcsám?
- Olyan, mintha, segélykiáltást hallanék… Sango!
- Micsoda, futás!
- Ok. Ott megvárlak, nem kell, szedjél előre gyógyfüveket, mer, ha Sango segítséget kér nem jelent sok jót.
- Jó. „Na, szép… itt hagy?”
- Rohanok.
- Menj… - mikor Inuyasha odaért, kiderült, hogy Miroku fogdosni akarta Sangot, és a lány nem győzött védekezni.
- Csak ti veszekedtetek? Mi meg azt hittük megtámadott valaki.
- Bocsánat. Inuyasha, ha megkérlek, lefogod Mirokut? Kezdek kifáradni.
- Persze… - ekkor Inuyasha lefogta Mirokut.

Ekkor Kagoménél:
- Itt kell elmennem a farkasverem előtt… ilyen nincs. Itt van Kikyo sírja. Jobb, ha továbbmegyek. Mi ez? ÁÁÁÁÁÁÁ! – Kagome sikítását még Inuyasha is meghallotta, és rohant kedveséhez.
- Mi történt? – kérdezte, mikor odaért.
- Ki… Kikyo életre kelt.
- Tessék?
- A burok nem hagyja, őt kijönni, menjünk innen, kérlek, vigyél el innen.
- Rendben. - a fiú azonnal a vállára kapta a lányt, és már rohantak is. Mirokuék nagyon furcsállták, hogy a papnő életre próbál kelni, hisz elvileg a varázsigék meggátolják ebben.
-Ne aggódj Kagome, nem fog életre kelni, nem tud.
-Remélem is, nem akarom többet látni. Félek tőle.
-Nem kell félned, én majd megvédelek. - Kagome hozzábújt a hanyouhoz, és kezdett kicsit megnyugodni. A fiú szorosan átölelte szerelmét.
Miroku és Sango eközben elmentek megnézni a sírt, hogy mi történhetett. Sehogy nem találtak rá magyarázatot. Kikyo lelke túl erős volt, már egy csomó lélekgyűjtőt magához hívott. Próbálták elkergetni őket, de nem sok sikerrel. Inuyasha megpróbálta távol tartani Kagomet a sírtól, aki mégis odajutott.
-Miért nem hagysz minket végre békén? Miért kell neked mindig visszatérned? Miért akarsz mindent elrontani? – ordította Kagome a sír felé, melyben Kikyo már készült felállni. A védőburok még megakadályozta a kitörésben, de ez nem fog sokáig tartani. Inuyasha azonnal megfogta Kagomet, és elment vele. Beleugrott a kútba, és azonnal a másik világban találták magukat.
-Inuyasha, miért hoztál el onnan? Kikyo nem támadhat fel, meg kell akadályozni, nem térhet vissza.
-Kagome, nyugodj már meg! Nem fog feltámadni, gyere ide, ne aggódj. Kagome elindult az ajtó felé, hogy igyon egy kis vizet. Azonban az ajtó előtt el kezdett szédülni, és összeesett. Inuyasha azonnal odaugrott és felemelte a lányt, felvitte a szobájába, ott rátette az ágyra, és elkezdte simogatni. Kagome kinyitotta a szemét.
-Mi történt Kagome? Miért ájultál el?
-Nem tudom, csak elkezdtem szédülni, és hányingerem volt.
-Hozok egy kis vizet neked. – azzal elment, és felhozta a vizet. Kagome ettől kicsit jobban lett. Felállt, és elindult a fürdőbe.
-Elmegyek fürdeni, az, jót fog tenni, talán megnyugtat. Inuyasha leült az ágyra és elkezdett gondolkodni.
- „Vajon mi történhetett Kagoméval? És hol maradhat ennyi ideig? Megnézem.” Kagome!
- Inu… yas… ha. – nyögte ki Kagome, majd ismét elájult.
- Kagome, jól vagy? – kérdezte a fiú, de mivel Kagome nem válaszolt bement a fürdőszobába. A lány el volt ájulva. – Kagome!
- Van itt valaki? – köszönt Kagome anyukája, mikor hazaért. De a többieket nem hozta. Inuyasha azonnal lerohant.
- Kagome elájult!
- Tessék? Hívom az orvost, te addig figyelj rá és tedd az ágyára.
- Megyek. – az orvos hamar odaért, de a vizsgálathoz mindenkit kiküldött.
- Nos, én elmegyek a boltba, és olyan jó két óráig csak vásárolni fogok.
- Jó, én megvárom, hogy mi van Kagoméval.
- Ok. Az orvost majd az ajtóig kísérd el, ha kész van.
- Rendben.
- Üdvözlöm a lányomat.
- Átadom. „Meddig lesz még bent az orvos?”
- Nos, meg is volnánk. A lány ébren van, magát keresi. Ja, gratulálok. – mondta az orvos, és kezet fogott Inuyashával.
- „Ebbe meg mi üthetett, és miért gratulált? A türelmemért?”
- Viszlát. – Inuyasha mint ígérte az ajtóig elkísérte az orvost, majd felrohan szerelméhez.
- Kagome! Jól vagy?
- Igen. – mondta a lány, majd elmosolyodott.
- Mi az? Min mosolyogsz?
- Semmin…
- Kagome! Mondd már el… - de Inuyasha nem tudott többet mondani, mert Kagome a nyakába ugrott, így felborítva a hanyout.
- Gratulálok!
- De minek?
- Hogy is mondjam…
- Az mindegy, csak mondd már!
- Apa leszel! – mondta Kagome, s kijelentése miatt Inuyahába fojtotta a szót. – Mit szólsz?
- Én… izé… - próbált Inuyasha valamit mondani, de Kagome szájon csókolta, jelezve, hogy nem kell mondania semmit.
- Jössz TV- t nézni?
- Persze.
- Mi a baj?
- Szerinted Kikyo feltámadt?
- Nem hiszem, ha meg igen, Miroku biztos beszippantotta.
- Remélem igazad, van.
- Én is, mert ha megint utánunk jön, valamit szétverek a fején.
- Nem kell…
- Bocsi, elragadott a hév.
- Ismerős érzés.
- Tudom, pláne nálad.
- Ja, nem nézünk Tv- t?
- De.
- Anyukád üdvözöl.
- Volt itt.
- Igen, ő hívta ki az orvost.
- Értem. Nem kéne átmennünk a másik világba?
- Nem, most nézzünk Tv- t, nézzünk Tv- t, nézzünk Tv-t!
- Jó- jó.
- Itt a távirányító. Nyomkodd a gombokat… én bepakolok.
- Jó.
- Sőt, most pakolok fürdőruhát is!
- Az mi?
- Olyan ruha, amiben ti is fürödhettek a tóban, amikor mi.
- Ne, már!
- De!
- Nem, nem tudok úszni.
- Akkor kutyaúszásban.
- Mörrr…
- Jajj, bocsi…
- Nem baj.
- Biztos?
- Igen.

Egy óra múlva:
- Kész is vagyok, mehetünk?
- Persze, szerinted elbántak Kikyoval?
- Remélem, mer, ha nem, visszajövünk az én világomba, és megvárjuk, amíg meghal.
-  Jó. – mondta Inuyasha, majd beleugrottak a kútba. – Itt is vagyunk.
- Na, végre. Gyanús ez a csönd.
- Nekem is, és Kikyo vére szagát érzem. – mondta Inuyasha, mikor észrevette, hogy Kagome szédelegni kezd. – Jól vagy?
- Nem, hányingerem van.
- Az baj, akkor, majd viszlek, el ne ájulj!
- Jó… - mondta mosolyogva a lány, mikor a hanyou a hátára kapta.
- Mehetünk?
- Igen. Remélem nem esett semmi bajuk.
- Én is. Már látom őket!
- Aha, Miroku pont magába szippantja Kikyot.
- Igen. Igazad volt, hogy magába fogja szippantani.
- Úgy tűnik. Inuyasha, szédülök.
- Most is?
- Csak a szokásos, pár nap múlva elmúlik, és ha elájulok, ne aggódj, hamar fölébredek.
- Jó.
- Na, menjünk oda, nem fogunk egész nap itt állni, ugye?
- Igen.
- Sziasztok! – kiáltott oda egyszerre Miroku és Sango.
- Hello, mizujs? – kérdezte Kagome, majd elájult.
- Mi történt? – kérdezte Sango.
- Semmi különös, azt mondta, ne aggódjunk, hamar felébred, addig is, hagyjuk pihenni.
- Jó, de miért ájult el? – kérdezte ismét Sango.
- Majd ő elmondja.
- Lehet egy tippem? – kérdezte sandán Miroku, melyre Inuyasha bólintott. – Gyereket vár tőled?
- Ühüm.
- Tessék?
- Jól hallottad, de most elviszem ahhoz a tóhoz. – mondta Inuyasha, miközben a fejével biccentett.
- Rendben, szólj, ha felébredt.
- Ok.

Pár óra múlva:
Kagome kezdett ébredezni, Inuyasha, pedig végig ott ült mellette.
- Látom, felébredtél. – köszöntötte Inuyasha Kagomét.
- Igen… Sangoék hol vannak?
- Ott… várnak rád. Szóljak nekik?
- Igen, kérlek.
- SANGO, MIROKU GYERTEK, KAGOME FELÉBREDT!
- Jó, jó, megyünk. – mondta Sango.
- Igen. –mondta Miroku a fejét fájlalva.
- Már megint fogdostad Sangot? – kérdezte Kagome, miközben felült.
- Nem. – füllentette Miroku.
- Dehogynem, de legközelebb a csontbumeránggal vágok rád egy akkorát…
- Jó, jó.
- Nos Kagome, látom jobban vagy. Jössz fürdeni?
- Persze, most jól esne.
- Inuyasha, megkérhetlek, hogy tartsd távol Mirokut?
- Persze Sango.
- Köszi…- ekkor meglátta, hogy Shippo is vetkőzik. – Shippo, ne haragudj meg, de most…
- Ja… értem, akkor, majd utánatok megyek.
- Köszi, addig is edd meg a nyalókát, tudod, hogy hova tettem.
- Ok.
- Mehetünk?
- Aha. – a lányok hamar belevetették magukat a tóba. Sango kifaggatta Kagomét, míg a tűznél Inuyashát Miroku faggatta ki.

Mikor már „mindenki” aludt:
Már majdnem mindenki aludt, Inuyashát kivéve. Ő még az eget kémlelte. Egyszer csak csattanást hallott.
- Miroku… hagyj már aludni! – sikította Sango, majd Miroku fejéhez vágta a csontbumerángot.
- Jajj… már el is felejtettem, hogy már a csontbumeránggal kapom a pofonokat.
- Miroku, te sikítottál ilyen hangosan? – kérdezte Kagome félálomban.
- Nem… Sango volt.
- Már megint fogdostad?
- Igen! Fogdosott!
- Ennyire örülsz neki? – kérdezte Inuyasha, majd mikor Sango a fejére akart vágni, Kagome megállította.
- Töltsd ki az idegeidet Mirokun.
- Mióta véded így Inuyashát?
- Mi a bajod Sango? Sose vagy ilyen durva.
- Mert egy perverz szerzetes napok óta nem hagy aludni, és emiatt nagyon fáradt vagyok!
- Akkor aludj egy kicsit.
- De akkor megint fogdosni fog.
- Nem fog, akkor megverjük, vagy itt hagyjuk.
- Kösz. – mondta sértődötten Miroku.
- Bocsi.
- Jó, ha tényleg ott tartjátok, akkor aludnék egy kicsit.
- Persze.

Pár hónap múlva:
Kagome hasa már elkezdett nőni, ennek nem örült, de nem tudott rossz kedvű lenni, mert barátai mindig felvidították.
- Fáj a fejem. – mondta Sango.
- Adjak fejfájás csillapítót?
- Nem kell.
- Biztos? Az, biztos elmulasztaná.
- Nem kell.
- Te tudod…
- Igen, én.
- Mi bajod van velem?
- Semmi, csak nagyon fáj a fejem.
- Ja, jó. Inuyasha, átmennék pár napra a másik világba, lenne kedved átjönni velem?
- Persze, mennyi időről lenne szó?
- Nem sokról.
- Akkor induljunk máris. – Kagome válasza egy bólintás volt, s amikor átértek Inuyasha elkezdte faggatni Kagomét. – Miért akartál átjönni?
- Mert annyira rosszul esik, hogy Sango mostanában ilyen durva.
- Nekem is feltűnt, de vajon mi lehet a baja?
- Nem tudom, de amíg abba nem hagyja, én nem megyek vissza.
- Biztos? Te szeretsz ott lenni.
- Igen, de útálom, azt, ha valaki olyan, mint most Sango.
- Jó, akkor csak pár hétről van szó.
- Remélem.
- Kagome, te vagy ott? – kérdezte Kagome nagyapja, amikor meghallotta a hangokat.
- Igen, én.
- Ki tudsz jönni?
- Pe… - akarta mondani Kagome, hogy persze, de ekkor Inuyasha felkapta, és kiugrott vele a kútból.
- Huhh… Kagome, jó nagy lett a hasad.
- És, akkor mi van?
- Semmi… én meg se szólaltam.
- Akkor jó.
- Kagome, már te is kezdesz olyan lenni, mint Sango.
- Jó, te, ha egyszer útálom, hogy akkora a hasam, mint egy tehénnek.
- Nem igaz, te nem vagy kövér csak terhes.
- Egész nap civakodni szoktatok?
- Hümm… Jajj, nem, csak valaki elrontotta a napunkat.
- Oh… értem, szóval azért jöttetek át?
- Igen.
- Meddig maradtok?
- Sokáig, legszívesebben addig maradnék, míg meg nem születik a baba.
- Akkor addig maradunk.
- Biztos? Te odaát élsz.
- Igen biztos, de most együnk!
- Ok, de ha anyu így meglát…
- Tudja, hogy terhes vagy, nem?
- Igen de így még sohasem látott.
- De most fog, menjünk. Minél hamarabb, annál jobb.
- Rendben. – Kagome megállt az ajtó előtt. – Nem fogok beférni.
- KAGOME… NE BOHÓCKODJ!
- Jó- jó, csak vicc volt.
- Nem jó vicc.
- Szia anya!
- Szia Kagome, mi újsá… Jesszus, jó nagy a hasad!
- Kösz.
- Jajj ne haragudj.
- Nem baj, odaát, meg utálatosak voltak.
- Értem, meddig maradtok?
- Sokáig.
- De, hogy, hogy?
- Mert utálatosak voltak.
- Értem. Jókor jöttetek, pont kész az ebéd.
- Remek, gyere Inuyasha, segíts kipakolni!
- Megyek.
- Anyu, Souta hol van?
- Ott alszik, egyik osztálytársánál.
- Értem, na, menjünk. Inuyasha?
- Már idefönn vagyok.
- Rohanok.
- Jó, a cica, megint az ágyadon van.
- Nem baj, ott szeret lenni, és addig se játszik kinyúlósdit, pláne nem a szoba közepén.
- Értem a lényeget.
- Nah, végre fenn vagyok. Jól kifáradtam, pedig csak a lépcsőn jöttem fel.
- Kagome… ne kezd megint!
- Hümm? Jajj bocsi.
- Semmi baj. – mondta Inuyasha, s közben félrehúzta a száját, és kinézett az ablakon. Mint mondták, sokáig maradtak. Inuyasha rendszeresen ügyelt Kagoméra, ki már a szülés határán állt, hisz mióta eljöttek eltelt 6 hónap.
- Mi a baj Kagome? – kérdezte Inuyasha.
- Nem érzem jól magam.
- Felhívom anyukád, hátha tud segíteni.
- Jó… au!
- Mi a baj Kagome? – kérdezte kétségbeesetten Mrs. Higurashi, mikor felért.
- Nem vagyok jól.
- Hívok mentőt. – Kagome anyja kihívta a mentőket, kik hamar odaértek, és elvitték Kagomét. Természetesen Inuyasha elkísérte Kagomét, hisz nagyon aggódott érte. Szegény lány, mikor bevitték a kórterembe, akkor indult meg nála a szülés. Inuyashát kiküldték, míg a baba meg nem születik.
- Mikor jönnek már ki? – türelmetlenkedett a félszellem. Egyszer csak babasírást hallott, utána még egyet. Azonnal felcsillant a szeme. Az ajtó kinyílt, és beengedték Inuyashát. Kagome nagyon kifáradt, így elájult. Az orvos Inuyasha kezébe nyomott két kicsit. Egy kisfiút, és egy kislányt.
- Gratulálok! – mondta az orvos, majd kiment. Inuyasha nagyon meg volt lepődve, hogy ikreik lettek, de odament az ébredező Kagoméhoz.
- Kagome.
- I… nu… yas… ha.
- Nem kell beszélned. Csak pihend ki magad. – a lány bólintott, majd elaludt.

Három nap múlva:
Kagomét kiengedték a kórházból, de még pár napot pihennie kellett. Mikor az ajtó elé értek, elmosolyodott.
- Min mosolyogsz? – kérdezte meglepetten Inuyasha.
- Be fogok férni.
- KAGOME! – akadt ki Inuyasha. Kagome gyors léptekkel felment a kislányával a szobába (a kisfiú Inuyashánál volt) és bezárta az ajtót. – Engedj be!
- Nem!
- Akkor betöröm!
- Na jó. – ekkor Kagome kinyitotta az ajtót. Inuyasha bement, és leült az ágyra.
- Mi legyen a nevük?
- A lányé legyen Madison. A fiúét te mondd meg!
- Akkor a fiúé Hito.
- Rendben. Rakd be őt a kiságyába. Én meg majd, berakom Medit mellé.
- Jó.
- Kagome, gyertek le enni!
- Megyünk.
- Most levihetlek?
- Na, jó. – Inuyasha, azonnal felkapta a lányt, és lerohant vele az ebédlőbe.
- Tessék, itt a vacsi. Ja, nem kéne lassan átmennetek?
- Tényleg! – ijedt meg Kagome. – Lehet, hogy összejöttek?
- Lehet.

Másnap:
Kagome jól összepakolt. Szerencsére talált egy nagy utazótáskát, amibe minden belefért. Inuyasha vitte a táskát, míg Kagome a két kicsit.
- Induljunk már! – türelmetlenkedett Inuyasha.
- Itt vagyok, menjünk. – mondta Kagome, majd beleugrott a kútba. Odaát Miroku már várta őket.
- Inuyasha… Kagome! Jajj de örülök nektek! Ki ez a két kis jövevény? Csak nem…
- Ni is nagyon örülünk neked Miroku, és jóra gondolsz, ezek a gyerekeink. Sango hol van?
- Otthon.
- Otthon?
- Igen, hisz terhes.
- Tudtam, hogy összejöttök. – vigyorgott Inuyasha.
- Kac- kac. Na, nem jöttök?
- De. – Inuyasha szabad kezével felkapta Kagomét és kiugrott vele a kútból. – Köszi.
- Szívesen. Nos, hol laktok.
- Ott, ni! – mondta Miroku, miközben rámutatott egy házra az erdőben. – ja és felépítettünk mellette még egyet, ha értitek.
- Jajj, Miroku, nagyon köszönjük.
- Semmiség.
- Dehogy semmiség, egy házat felépíteni nem semmiség!
- De igen, és kik a jövevények?
- A lány Madison, a fiú, pedig Hito.
- Aranyosak.
- Köszi. Odaadhatnám őket, míg beköszönök Sangonak?
- Persze. Sango a házban van.
- Rohanok.
- Menj csak, addig Miroku segít nekem kipakolni.
- Jó, de csak egy gyerek ágy van.
- Nem baj, elférnek.
- Persze, hogy el, hisz nagy a gyerekágy.

Eközben Mirokuék háza előtt:
- „Bemegyek.” – gondolta magában Kagome, majd belépett Sangohoz – Szia!
- Kagome? Jajj de örülök neked!
- Én is neked, mi újság?
- Semmi különös. Látom, megszületett a gyereked.
- Igen, rábíztam őket Mirokura.
- Őket?
- Igen. Ja, neked nem is mondtam, ikrek.
- Tényleg?
- Igen, gyere át, megmutatom őket.
- Ok. – mondta Sango, majd felállt, és átmentek a fiúkhoz. Inuyasha megmutatta, hogy hol vannak a kicsik, majd Mirokuval együtt kimentek a házból.
- Attól tartok, nekem kell kipakolnom.
- Segítek.
- Köszi, itt is vannak.
- De édesek!
- A lány Madison, a fiú, pedig Hito.
- Aha.
- Kivegyem az egyiket?
- Majd később, addig had aludjanak.
- Jó. Gyere, pakoljunk ki!
- Megyek.
- Mióta vagy terhes?
- Öt hónapja.
- Huhh, akkor már a vége felé jársz.
- Tudom.
- Miroku mit szólt hozzá?
- Nagyon örült. Túlságosan is.
- Hi- hi- hi.
- Min nevetsz?
- Mit értesz az alatt, hogy túlságosan is?
- Hagyjuk.
- SANGO!
- Nem mondom meg.
- Légyszi…
- Végigrohant az egész falun, miközben azt ordította, hogy „Sango gyereket vár nekem!”
- Huhh.
- Ne nevess!
- Késő! – mondta Kagome, miközben a röhögéstől majdnem megfulladt.
- Máskor nem mondok el semmit.
- Jajj, nem kell így megsértődni! – mondta Kagome, mikor babasírást hallott – Ilyen nincs!
- Segítsek?
- Ha mind a ketten sírnak, akkor igen. INUYASHA!
- Szóltál?
- Fejezd be a kipakolást, én addig megyek a kicsikhez.
- Jó.
- Jajj Sango, szerintem segítened kell. Mind a ketten sírnak.
- Ok, add ide az egyiket.
- Tessék, gyere a konyhába, szerintem hoztam nekik ennivalót.
- Jó, megyek, nagyon cuki, az lenne a legjobb, ha nem a fülembe sírna.
- Értelek, de még kicsi, és nem tudja, hogy mit csinál.
- Tudom, de jól bírja tüdővel.
- Akárcsak az anyja. – szólt bele Inuyasha a beszélgetésbe.
- Inuyasha, ne kötözködj!
- Jó- jó.
- Inuyasha, segíts, Shippo Kiarat, kergeti.
- Úgyse éri utol, nekem meg pakolnom kell.
- Ááá… mostmár engem kerget. SEGÍTSÉG!
- Miroku, tudsz futni, nem?
- Inuyasha segíts már Mirokunak!
- De…
- Semmi de! - hanyou kedvtelenül felkapta a kis rókadémont, és jól fejbevágta.
-Au, ezt meg miért kaptam Inuyasha?
-Miért kezdesz ki a nagyobbakkal, úgyis tudod, hogy te húzod a rövidebbet – mondta Kagome, miközben próbálták nyugtatgatni Sangoval az ikreket.
-Bocsánat, de mindig engem bántotok, mert én vagyok a legkisebb.
-Ugyan, Shippo, ez nem igaz, nagyon szeretünk téged, és most már nem te vagy a legkisebb, hanem az ikrek, és pár hónap múlva Sango kisbabája lesz a picur. - Shippo lehajtott fejjel elkullogott. Sango és Kagome elbabáztak egy ideig, majd átadták őket a fiúknak.
-Miroku, jobb lesz, ha megtanulod, hogy kell a babákkal bánni. – mondta Sango. A lányok nekiálltak főzni.
-Sango, pihenj csak le, nehogy megerőltesd magad.
-Jaj Kagome, ez nem fáraszt el úgy, mint az a tudat, hogy lassan már akkora lesz a hasam, mint egy ház.
Kagome csak mosolygott, hisz ő is pont ilyeneket gondolt, mikor az ikreket várta. Finom instant tésztát készítettek, aminek Inuyasha nagyon örült. Amíg a többiek ettek, elvitte megetetni a piciket. Mire visszaért, már mindenki elment, csak Inuyasha ült ott egyedül.
-Inuyasha, te meg mit keresel itt? Egyedül?
-Téged vártalak, meg az ikreket. Sokat ettek?
-Igen. Nagyon szeretnek enni. Megfognád őket, egy picit, én is eszek valamit.
-Persze. Kagome, épp azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha Naraku tudomást szerez róluk.
-Arra jobb, ha nem is gondolunk, biztos megpróbálná elvenni tőlünk, és a maga oldalára állítani, vagy megölni őket. – a lány arcán egy könnycsepp gördült le.
-Ne aggódj, nem engedem, sem téged, sem őket nem bánthat. Kagome végzett az ebéddel, elmosogatott, majd elmentek sétálni Inuyashával, Hitoval, és Madisonnal, az utóbbi kettő persze csak Kagome és Inuyasha kezében. Mindenki nagyon boldog volt, nem is sejtve, hogy hamarosan nagy veszéllyel találják szembe magukat. Naraku épp a kunyhójában üldögélt, mikor Kannát látta közeledni.
-Naraku nagyúr! Ezt nézd! Az a korcs és a barátnője, két kis nyálas kölyökkel sétálgat.
-Ezek vajon kik? Csak nem az ő gyerekük? De hát, mikor? Mért nem tudtam róla? – dühöngött Naraku.
-Biztos a halandó lány világában voltak.
-Jól van Kanna, elmehetsz, de a tükrödet hagyd itt, kérlek, és hívd ide Kagurát. A szélboszorkány azonnal ott termett.
-Hívtál, Nagyúr?
-Igen, ezt nézd, két újabb korcs. Intézkedj!

Eközben Inuyasháéknál:
    - Kagome, ismerős szagot érzek, és ez nem jó jel, ez Sesshomaru szaga.
- Ajaj, mit tegyünk, ugye nem kezdesz el harcolni vele.
- Á, öcsikém, ki ez a két korcs, csak nem a tiétek, ezzel a halandóval?
- De igen, és nem korcsok. Menj el innen, nem akarok most harcolni.
- Nem harcolni jöttem, csak Rin idegesít egész álló nap, hogy gratulálnom kell, mert Jakentől megtudta, hogy vannak gyerekeitek.
- Jaken az honnan tudta?
- Nem tudom.
- Mi lesz, ha Naraku is megtudja? – idegeskedett Inuyasha.
- Lehet, hogy meg fogja őket ölni? – ijedt meg Kagome is.
- Nem. – mondta nyugodtan Sesshomaru.
- Azt meg honnan veszed? – kérdezte Inuyasha.
- Mert azt akarta még Rin, hogy ne hagyjam, hogy Naraku elvegye, vagy megölje őket.
- Akkor értem, hogy még miért nem mentél el bátyó.
- Most ne veszekedjetek, hanem menjünk el hozzánk. A kicsiket visszafektetném aludni.
- Menjünk… nem jössz Sesshomaru.
- Naraku ott van a bal oldali kunyhóban!
- Jajj, ne…
- Még jó, hogy a kicsik nincsenek ott, mert abból baj lenne.
- Igen, hívd ki Sangoékat, és menjetek Kaede falujába!
- És ti?
- Most megtudjuk, bátyám milyen erős.
- Hé!
- Ne hézz! Komolyan mondtam!
- Akkor ezt figyeld!
- Állj! Ha szétrombolod a házat, újraépíted! – mondta Kagome, mikor Mirokuékkal már elindultak.
- Micsoda?!
- Jól hallottad!
- Naraku… gyere ki onnan! Ha nem, azt jelenti gyáva vagy!
- Sesshomaru, jó, hogy nem kéred meg, hogy jöjjön ki, és öljön meg.
- Miért, hogy kéne kihívnom?
- Bolondok vagytok, csak úgy kihívtok? Remélem, tudjátok, hogy az életetekkel játszotok. – mondta Naraku egy vigyorral a száján, miközben kijött a kunyhóból Kanna tükrével a kezében.
- Most meg minek örülsz annyira?
- Csak annak, hogy tudjátok, miért jöttem, mégis kérditek.
- Nem adom őket!
- Dehogynem!
- Inuyasha, menj, és vidd Kagomét, és a kicsiket minél messzebbre!
- Jó! - Inuyasha felkapta a lányt, az ikrekkel együtt, és elvitte a szent fához.
Sesshomaru elkezdte a harcot, Narakunak eleinte csak védekezni volt ideje, ám mikor bedühödött elővette Kanna tükrét. Sesshomaru épp a Tokijinnel támadt, mikor a tükör Naraku elé került. A támadás visszaszállt a szellemre, aki súlyosan megsérült.
-Sesshomaru, soha nem hittem volna, hogy egyszer így látlak.- vigyorgott Naraku. Ekkor előugrott Inuyasha, és megtámadta a gonoszt. Narakut váratlanul érte a támadás, ezért súlyosan megsérült. Inuyasha végezni akart vele, de megjelent Kagura. Egy ideig csak a szenvedő Sesshomarut nézte, de mikor Naraku ráordított, elmenekítette onnan a haldokló szörnyet.
-Sesshomaru, ugye nem haltál meg?
-Persze, hogy nem… Jól vagyok. – mondta, de látszott rajta, hogy szenved. Inuyasha felsegítette, és elindultak Kagoméhoz, hátha a lány meg tudja gyógyítani a szellemet.
-Miért segítesz nekem, Inuyasha?
-Mert meg akartad védeni az ikreket, és Kagomét, hisz elküldtél minket, azért vagy ilyen állapotban.
- De én soha nem segítettem neked.
- Tudom.
- Hova megyünk?
- Csak a többiekhez.
- Jó.
- Ott is vannak. Kagome!
- Itt vagytok? Jajj de örülök nektek. Sesshomaru… mi történt veled?
- Naraku megsebzett.
- Azonnal kitisztítom… Miroku!
- Igen, hozok vizet!
- Köszi, te, meg vedd le a fölsőd! – parancsolta Kagome, mikor az egyik kicsi felsírt, s arra a másik is. – Nem igaz!
- Majd én elintézem! – ajánlotta föl Inuyasha.
- Segítek! – mondta Sango.
- Köszi, hogy elintézitek!
- Szívesen. – válaszolt Sango, majd felkapta az egyiket.
- Várj meg! – ordított utána Inuyasha.
- Itt is van a víz!
- Köszi Miroku, te addig segíts Inuyashának, mert szerintem nem fog vele bírni!
- Inuyasha, ez gyors volt… ááá. – hallották a hangokat.
- Vagy inkább Sangonak.
- Megyek.
- Itt is vagyok, Hito kész.
- Gyors voltál Inuyasha.
- Köszi, csak attól nyugodott meg, hogy meghuzigálta a füleimet. – ekkor Kagome elmosolyodott – ne nevess nagyon fájt.
- Öcsém… öcsém…
- Te csak maradj csöndben! Legközelebb te nyugtatod meg!
- Na, persze.
- Igen, mert he nem…
- Na, jó.
- Kész is, ki van tisztítva a seb, mindjárt bekötözöm.
- Na, végre… lenyugtattam!
- Szerintem Sangonak is sikerült lenyugtatni a kicsit.
- Ááá, ne húzd a hajam! – sikított Sango. – Kagome, segíts!
- Megyek. Inuyasha, addig segíts Sesshomarunak hazaindulni.
- Meglesz.
- Na, mi a baj?
- Nem akarja elengedni a hajam!
- Medi! – a kis Madison azonnal elengedte Sango haját.
- Ezt, hogy csináltad?
- Hallgat rám.
- Ahha.
- Na, szerintem mi is induljunk. Add ide Medit, előre megyek a fiúkhoz.
- Ok, tessék.
- Ott találkozunk!
- Ok. – mondta Kagome, majd utolérte a fiúkat. Sesshomarunak nem kellett segítség, így Inuyasha lemaradt, hogy megvárja Kagomét.
- Na, utolértél?
- Igen, hol van Sesshomaru?
- Már jól van, így megvártalak.
- Ok, köszi.

Öt év múlva:
Hito és Madison már felcseperedtek, 5 évesek voltak, ugyanúgy, mint Sango kisbabája, Miroku. A fiúk, és Medi nagyon jól szórakoztak, mivel egy virágos rétre értek. Inuyasha és Kagome lefeküdtek a puha fűbe, hisz már nem kellett aggódniuk semmiért. Naraku meghalt, végleg. Az ékkövet, pedig Kagome elpusztította, Inuyasha kérésére, csak egy szilánk maradt meg, hogy átjárhassanak Kagome világába. Sango és Miroku is boldogok voltak, a szerzetes kezéről eltűnt a lyuk, és a kis Mirokura se szállt tovább az átok. Ami pedig Shessomarut illeti, boldog volt Rinnel és Kagurával. Naraku halálával, a szélboszorkány szabad lett. Kagura saját lányaként szerette Rint, aki édesanyjaként szerette Kagurát, Shessomarut pedig apjaként. Kagura szíve végre az igazi helyén volt, a boszorkány testében, és már nem volt telve gyűlölettel, inkább szeretettel, nem is kevéssel. Gyakran meglátogatták Inuyasháékat Kanna elment egy távoli faluba, ahol befogadta őt egy kedves, szerető család. Ő is visszakapta a szívét, így viszonozni tudta az idős házaspár szeretetét.
Folytatjuk…

Barbiemanci és Bettina ficije…