Akik szerelmesek 3.
Bettina 2006.04.20. 17:02
itt a történet befejezése...
Akik szerelmesek… (III.)
A múlt megváltoztatása
Miután Inuyasha, és Kagome feláldozta magát három gyerekükért, a kicsik átmentek a másik világba, és ott nagymamájuk gondoskodott róluk. Mint egy 8 év telt el. Medinek majdnem földig érő haja volt, és karcsú leányzó volt. Hito mindig feltüskézett hajjal járt, és ő inkább erős volt. Egy átlagos nap következett, legalább is, ők azt hitték.
- Medi, Hito, ébredjetek már fel! El fogtok késni. Naomi, már odalent vár rátok. – nyávogott Mrs. Higurashi. Az ikrek kimásztak az ágyból, és felkapták a ruháikat. Gyors léptekkel elmentek az iskolába. Medi, és Hito egy osztályba járt, de mivel folyton beszélgettek, külön lettek ültetve.
- Na, ma fejest ugrunk a halálba… - mondta Madison, majd nagy levegőt vett, és bement a terembe. A legjobb barátnője máris odament mellé.
- Szia Medi! Nemsokára disco. Majd kölcsön tudod adni az egyik topod?
- Persze. Nézd, ott jön Violett.
- Ja, nem egy szépség.
- Nem ám. Csak tudnám, mit szeretsz benne…
- Semmit, csak úgy jön utánam.
- Na, mind egy. El kell intéznem valamit. Mindjárt jövök.
- Jó. – Medi kiment az osztályból, egy virágos ajtóig. Bement, és egy kislányhoz ment oda. A lánynak vállig érő, fekete haja volt, és gesztenyebarna szemei. Ő volt Naomi. – Naomi, elejtetted a matek füzetedet.
- Köszi.
- Rohanok, mielőtt becsöngetnek. – és a lány kecses léptekkel visszafutott a termébe. Pont becsöngettek, mire beért. Gyorsan a helyére ment, és előkapta a cuccát. Mikor a tanár bejött, egy fontos hírt jelentett be.
- A melegre való tekintettel, ezen a héten nincs tanítás. Most elmehettek. – mondta, majd távozott.
- Na, Hito, úgy tűnik, irány haza. – a folyosón Naomi rohant oda hozzájuk, és csatlakozott.
- Akkor, indulhatunk?
- Igen. – nevetett Medi. Mikor hazaértek, megírták a leckéjüket, majd kimentek a szent fához. Megint szüleik jártak a fejükben, mikor valamit hallottak a kút felől. Az ikrek odakapták a fejüket.
- Mi volt ez?
- Nem tudom Hito, de szerintem nem jó. Na mindegy, én beleugrok.
- Várj meg! – az ikrek beleugrottak a kútba. A legnagyobb meglepettségükre, mikor kimásztak egy fiatal Sango ment feléjük.
- Sziasztok, ti kik vagytok?
- A nevem Madison, a testvéremé, meg Hito…
- Maga ki? – kérdezte Hito, hogy úgy látsszon, idegenek.
- A nevem Sango, a copfos, Miroku, a lány Kagome, a kutyafülű Inuyasha, a cica Kirara, és a rókakölyök Shippo.
- Értem. – mondta Medi. Órákig beszélgettek, majd Kagome megszólalt:
- Nincs kedvetek csatlakozni? – kérdezte. Valahonnan ismerte őket…
- De, miért is ne. – mondta Hito, majd egy: „Ezaz!” pillantást vetett Medi felé. A kis csapat kezdetét vette útjainak. Nagyon sokáig mentek. Egyszer csak Medi félreráncigálta Hitot.
- Tíz hónap múlva lesz a szülinapunk.
- Na, és?
- Össze kell hozni anyáékat!
- Hogy?
- Nem tudom, minden cselt be kell vetnünk.
- Rendben Kupidon.
- Nagyon vicces, öcsi. – és Medi elindult.
- Titeket nem hiányolnak a szüleitek?
- Nem, már 8 éve meghaltak…
- Értem. Van testvéretek?
- Igen.
- Hány éves?
- Nyolc, és fél.
- Nem hiányoznak neki a szülei?
- De.
- És mi van, ha bántják? Ki megy rendet rakni?
- A húgunk félig szellem. Emberként is megrakja őket. Easy rider.
- Ha?
- Sima ügy…
- Ajjaj.
- Mi a baj Hito?
- Ma nincs hold. – ekkor a kislány megfogta a holdpontját, és telepatikusan beszélt.
-
-
-
-
- Ez mi volt? – kérdezte Miroku.
- Á, semmi. Ikrek vagyunk. Tudunk telepatikusan beszélni. – válaszolt Hito egy kézlegyintéssel, mintha ez olyan hétköznapi lenne.
- Hogy haltak meg a szüleitek? – kérdezte Inuyasha.
- Naraku elrabolt minket, és a kis Naomit. Megzsarolta anyuékat, hogy vagy feláldozzák az életüket értünk, vagy megölnek minket. Természetesen vállalták az áldozatot. – mondta Medi a sírás határán.
- Hogy hívták őket?
- Titok.
- Miért?
- Mert. – ekkor Myoga pattogott Hito vállára. Be volt kötve a szeme.
- Hm… ez Kagome…
- Mi az Myoga? – nézett rá kérdőn a lány.
- Akkor Inuyasha. – mondta a bolha csalódottan.
- Én itt vagyok.
- De a vérük… - ekkor Inuyasha a levegőbe szimatolt.
- Tényleg. Furcsa…
-
-
- Mi van a vérünkkel?
- Olyan, mint, ha az én, és a Kagome vérének a keveréke lenne.
- Kemény.
- Ja, zsír. Ami engem illet, elmentem fürödni. Ha valaki keres, várjon meg.
- Várj, csatlakozunk! – mondta Kagome, majd felkapta a fürdéshez szükséges cuccokat, és a három lány elindult. Már nagyba fürödtek, mikor Medi témát váltott.
- Mondd, csak Kagome, mi a véleményed Inuyasháról?
- Nekem, hát… izé…
- Értem.
- Látod, Kagome, ő is rájött.
- Na, ne már! Mi van, ha ő is rájön?
Eközben a fiúknál:
- Mondd csak, Inuyasha, mi a véleményed Kagoméról?
- Nekem, semmi.
- Inuyasha…
- Miroku, kuss!
- Szóval tetszik neked, csak félsz elmondani.
- Nem igaz!
- Khm… khm…
- Na, jó. Na, és akkor mi van?
- Tudod Hito, Inuyasha egy másik lányba is szerelmes. A neve Kikyo.
- Miroku! Nem az ő dolga…
- Ugye nem?
- De, miért. – ekkor Hito lelkébe egy éles fájdalom ment. Medi pont ekkor öltözött föl. Őt is átjárta ez az érzés. Az ikrek a levegőbe emelkedtek, majd kék fény világította meg őket. Akkor kaptak észbe, mikor már átváltoztak félszellemmé.
- Úgy néztek ki, mint Inuyasha! –kiáltotta Miroku.
- Na, és?
- Igaza van, miért hasonlítotok rám ennyire?
- Nem tudom, ez puszta véletlen lehet – mondta Medi.
- Olyan furcsák vagytok, pontosan honnan jöttetek? – érdeklődött Kagome.
- Miért kérdezed? Szerintem nem az a fontos, hogy honnan jöttünk, hanem az, hogy megtaláljuk Narakut, és bosszút állhassunk a szüleinkért, nem igaz Medi?
- De, pontosan így van. Veletek maradhatunk? Szükségünk lenne a segítségetekre!
- Persze, maradjatok, de azt tudnotok kell, hogy mi is mind végezni akarunk Narakuval.
- Oké, akkor közös a célunk. De előtte el kell mennünk a testvérünkért.
- Elkísérjünk? Biztos útba esik.
- Köszönjük, nem kell. A húgunk biztos megijedne, fél az idegenektől, előbb inkább mesélünk rólatok.
- Oké, ahogy akarjátok. Itt megvárunk, rendben.
- Rendben! – az ikrek átmentek húgukért, ki szintén kiköpött Inu lett. Gyorsan elpakoltak pár cuccot, és visszamentek. Odaát, már várták őket.
- Ő lenne a húgotok? – nézett rá kérdőn Inuyasha.
- Igen. Miért kérded?
- Csak kíváncsi voltam. – a kis csapat az új tagjával útnak indult. Bár Naomi, majdnem elmondta párszor az igazat, testvérei belefojtották a szót.
- Naomi, ha elárulsz minket, akkor nem sikerül a tervünk. Tudod, hogy nem szabad elárulnunk. Azzal megváltozhatna a jövő, és lehet, hogy meg se születnénk – oktatta ki a lányt Hito.
- Ne haragudjatok, de olyan nehéz. Ti legalább ismertétek őket, de nekem ez még olyan új – mondta pityeregve Naomi – Nekem sem olyan könnyű, ha legalább kicsit ismerhettem volna őket. Nagyon furcsa most látnom őket.
- Tudjuk húgi, de neked is tekintettel kell lenned ránk. Mi segítünk neked, de akkor te is alkalmazkodj hozzánk – monda Medi.
- Oké, köszi. - A kislány kezdett kicsit megnyugodni. Ekkor Kagome közeledett feléjük. Meglátta a gyerekeket, és odament hozzájuk. Valamiért, amikor meglátta őket, furcsa érzése támadt, mintha ismerné őket. Épp ezért úgy érezte, gondoskodnia kell rólunk.
- Gyertek vacsorázni, nagyon finom.
- Megyünk. – a testvérek elmentek a táborhelyhez. Naomi, Kagome mellett ment, a lányt ez nem zavarta. Mikor visszaértek, Miroku rákezdett:
- Mondd csak, Medi, lennél a gyermekeim anyja? – Medi annyira bedühödött, hogy egy jobb egyenest küldött Mirokunak, majd még sípcsonton is rúgta.
- Ezt neked… „De, hát Miroku anyja Sango.”
- Hagyd csak Medi, minden lánytól megkérdezi. – legyintett Kagome.
-
- Hagyjál, azt teszek, amit akarok!
- Nagyon finom volt a vacsora Kagome, köszönjük, mi most elmegyünk. Gyertek lányok – mentette meg a helyzetet Hito.
- Oké, sziasztok gyerekek, reggel korán indulunk, nehogy elaludjatok – mondta Inuyasha. Naomi odabújt Kagoméhoz, és megölelte. Utána ugyan ezt tette Inuyashával is. A hanyou elvörösödött.
- Ebbe a gyerekbe meg mi ütött?
- Ne aggódj, nem lett szerelmes beléd – mondta Kagome – csak épp elvesztette a szüleit.
- De az már rég volt, nem?
- De azt mondták az ikrek, hogy mi emlékeztetjük őket rájuk.
- Jól van, na.
Reggel borongós napra ébredtek. Esett az eső, szélvihar volt. Inuyasha ébredt elsőnek. Odasétált a gyerekek mellé, és betakarta őket a köpenyével, nehogy megfázzanak. Ekkor valaki rátette a vállára a kezét. Inuyasha először megijedt, de mikor meglátta, inkább zavarba jött.
-Kagome… te meg mikor keltél fel?
-Épp most. Tudtam, hogy nagy-nagy szíved van.
-Jól van, de nem kell úgy felfújni a dolgot, egyszerűen betakartam őket, nehogy megfagyjanak. Neked sem ártana felvenned valamit, ebben a picike szoknyában meg blúzban biztos majd meg fagysz.
-Ööö- Kagome kicsit zavarba jött- igaz, de nem számít, hamarosan kitisztul az ég, reméljük. Szerencse, hogy este bejöttünk ebbe a barlangba, különben jól eláztunk volna.
-Igen – mondta Inuyasha, majd közelebb csúszott Kagoméhoz, és átkarolta. A lány kicsit zavarba jött, ez a hanyou látta, ezért hozzátette
- Csak azért, hogy meg ne fagyj.
-Köszönöm. Nézd, milyen szépen kel fel a napJJJ
-Aha, látod, ott egy szivárvány.
-Jé, tényleg, milyen szép – mondta a lány, aki teljesen megfeledkezett a hidegről. Azonban olyan kellemes érzés öntötte el, hogy úgy érezte, muszáj oda bújnia Inuyashához. A fiú mintha meg sem lepődött volna ezen, átkarolta a lányt. Óráknak tűnő percekig így ültek, egészen addig, míg észre nem vették, hogy Medi és Hito a hátuk mögött kuncognak és sugdolóznak.
-Ti meg mit kerestek itt? Mikor keltetek fel? Min nevettek?
-Nyugi Inuyasha, nem tettek semmit- mondta Kagome, miközben kibújt a félszellem kezei közül és odalépett az ikrekhez- Gyertek, készítek reggelit, te is kérsz valamit Inuyasha?
-Nem, ez a két szörnyeteg elrontotta a napomatL -Ne csináldd, nézd, még az eső is elállt. Gyere, ne hisztizz.
Kimentek a barlangból. A fű még nedves volt, és a levegő is lehűlt. Az ikrek nem váltak meg Inuyasha köpenyétől, ezért Kagome továbbra is a fiú karjai közt melegedett. Mire Sangoék felébredtek, végeztek az evéssel. Maradt azért nekik is egy kicsi, de Miroku tett egy kis megjegyzést:
-Héj, mi történt éjszaka? Korán keltek, Inuyasha ölelgeti Kagomét, elfogy a reggeli.
-Nem ölelgetem Kagomét, csak hideg van…
Elindultak Naraku keresésére. Inuyasha még mindig morcos volt kicsit. Kagome próbált közeledni hozzá, de nem sok sikerrel, mindig veszekedés lett a vége. Az ikrek és Naomi kezdték megelégelni ezt a helyzetet.
-Tennünk kell valamit, ha nem jönnek össze, mi nem fogunk megszületni.
-De, van még időnk, nem?
-Van, de minél előbb összejönnek, annál jobb. Reggel azt hittem, sínen vagyunk, aztán apura újra rájött az öt perc.
-De nézz anyura, látszik rajta, hogy szereti aput – mondta Naomi.
-Bizony, de ezt valahogy a tudtára kellene adni.
A gyerekek mikor észrevették, hogy le vannak maradva gyorsan a csapat után futottak. Csendben folytatták útjukat. Egy faluhoz értek. Minden tiszta vér volt, az emberek holtan feküdtek a földön. Szörnyű látvány volt. Kagome eltakarta a gyerekek szemét, de ő is nehezen bírta.
- Inuyasha, el kéne temetni ezeket az embereket, nem gondolod?
-De, gyere Miroku, segíts! Kagome, ti addig menjetek el a gyerekekkel és Sangoval.
-Rendben. A réten leszünk.
A lányok és a gyerekek elmentek. A fiúk, pedig nekiláttak a temetkezésnek. Inuyasha ásott, Miroku pedig elmondta az imákat. Szegény hanyounak nagyon kikészítette a fejét ez a bűz. A szerzetesnek nem volt kifinomult szaglása, ezért őt annyira nem zavarta.
-Valami baj van, Inuyasha.
-Nem, csak zavarja az orromat ez az átkozott bűz. Asszem ki kell szellőztetnem a fejem. Bírod kicsit egyedül?
-Persze. Menj a lányokhoz addig.
Inuyasha el is indult.
|